Sport

Knochnak a negyeddöntő jelentette a végállomást

knoch viktor (knoch viktor)
knoch viktor (knoch viktor)

Knoch Viktor befejezte szereplését a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres olimpiai versenyében Szocsiban.

A 24 éves magyar versenyző futamában – egy kizárásnak köszönhetően – harmadik lett, de az első kettő közé kellett volna kerülnie ahhoz, hogy ott legyen az elődöntőben. Knoch búcsújával valamennyi magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó befejezte szereplését Szocsiban.

Knochra – aki a harmadik olimpiáján indult – teljesíthetetlennek tűnő küldetés várt, ugyanis rendkívül erős négyesbe került. Vele együtt versenyzett az 1000 méteren bronzérmes holland Sjinkie Knegt, illetve a szám 2010-es és tavalyi, debreceni világbajnoka, a kínai Liang Ven-hao, de a hazai közönség előtt szereplő Szemjon Jelisztratov sem ígérkezett könnyű riválisnak.

Az sem kedvezett az utolsó versenyben maradt magyar korcsolyázónak, hogy a legrosszabb, külső rajthelyről indulhatott, aminek a legrövidebb távon komoly jelentősége van.

Fotó: MTI

Knoch nem tudta borítani a papírformát, a rajt után negyedikként sorolt be a “vonatba”, s ezen a pozícióján egy pillanatra sem volt képes változtatni, még úgy sem, hogy a célegyenesre fordulva az orosz riválisa megcsúszott és egy pillanatra a jégre huppant. A zsűri aztán szabálytalanság miatt Jelisztratovot kizárta, de Knochnak a harmadik hely sem jelentett továbbjutást.

“Nagyjából két körrel a vége előtt volt egy lehetőségem előzni, ha az sikerül, jó pozícióba jutottam volna, de nem tudtam megkerülni az előttem lévő kínait” – röviden így értékelte a versenyét Knoch, aki az egész olimpiai szereplését vegyesnek minősítette.

Azzal elégedett volt, hogy két számban is 16 közé jutott, viszont ahogy fogalmazott, az egész idényben stabilan állt a jégen és ez most az olimpián nem sikerült neki, nem tudott jó íveket korcsolyázni és gyorsan reagálni az előtte történő eseményekre. Ennek szerinte több oka volt: egyrészt technikai, másrészt az, hogy a jég állaga többször változott, s ehhez nem tudott megfelelően alkalmazkodni. Példaként említette, hogy egy napja az esti műkorcsolya versenyre felpuhított jégen gyakorolt, ma pedig már kőkemény volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik