Belföld

Lesújtó a magyar idősek helyzete egy nemzetközi tanulmány szerint

Getty Images
Getty Images

44 ország időseinek helyzetét vizsgálta meg és hasonlította össze a francia Natixis bank legfrissebb tanulmánya. Az éves rendszerességgel megjelenő, Global Retirement Index címet viselő kutatás négy fő szempontot vesz sorra: az egyes országok egészségügyi helyzetét, bizonyos makrogazdasági adatokat (pl. infláció), a környezet állapotát (pl. levegőminőség), valamint az országban uralkodó jövedelmi viszonyokat, írja a hvg.hu.

A lap cikke szerint a tanulmány rávilágított Magyarország kilátástalan helyzetére, hazánkban az országok többségével ellentétben egyre rosszabb a helyzet.

Mint írják, Magyarország a régió országai közül csaknem mindegyik vizsgált mutató alapján a legutolsó helyet foglalja el. Különösen leszakadtunk az egészségindex és az életminőség-index szerint, de sereghajtó helyen állunk az időskori pénzügyekben is.

Így történhetett meg az, hogy Magyarország a globális nyugdíj-indexben (GRI) mindössze 58 pontot ért el idén, ami a régió legrosszabb teljesítménye. Összesítésben a 44 vizsgált országból a 33. helyet tudtuk elcsípni.

A koronavírus-válsággal sújtott 2020-as évben egyébként lényegesen romlott az európai idősek helyzete, de 2021-re a többség erősödni tudott. De nem Magyarország, a régió egyetlen országaként hazánkban egy év elteltével még nehezebb helyzetbe kerültek az idősek.

A felmérésben most kerültünk a legmesszebbre a vizsgált országok mediánpontszámától.

Kapcsolódó
A vártnál nagyobb lesz a novemberi nyugdíjemelés
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumról és a kiegészítő nyugdíjemelésről. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik