Belföld

Nevelőjére támadt egy 17 éves fiú, mert rászólt a késés miatt

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 17 éves fiatalkorú ellen, aki rátámadt a nevelőjére azért, mert rászólt, hogy elkésett.

A vádirat szerint a fiatal fiú egy borsodi kistelepülésen lévő gyermekotthon neveltje. Az egyik áprilisi kimaradásáról nem tért vissza időben, ezért a gyermekfelügyelőként dolgozó férfi már rendőri intézkedés kérését tervezte, amikor végül is megjelent a fiú a szintén nevelőotthonban lakó kiskorú lánnyal.

A gyermekfelügyelő számon kérte őket a késés miatt, különös figyelemmel arra is, hogy ebben az időszakban a COVID-járványra tekintettel kijárási korlátozás volt érvényben, ezután pedig a szobájukba küldte őket lefeküdni. A fiú azonban ellenszegült, fenyegetőzni kezdett, trágár módon szidalmazta a nevelőt, mire az felszólította, hogy fejezze be, és menjen a szobájába.

A kamasszal szemben ez a fegyelmezés nem használt, további szidalmak mellett most már verekedni hívta a sértettet, levette a pólóját, ökölbe szorított kezeit ütésre emelte, és a nevelő felé indult. A nevelő védekezésül ellökte magától, de a fiatal újból rátámadt, ekkorra a nevelő csak úgy tudta elhárítani a támadását, hogy a karjával átfogta a nyakát és leszorította a földre.

A nevelőotthon gyermekfelügyelője közfeladatot ellátó személynek minősül. Az ügyészség közérdekű munka büntetést kért a fiatalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik