Belföld

Erre költene még ezer milliárd forintot a kormány

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

Helyreigazítás

Lapunk a Telex nyomán helytelenül írt rról, hogy a kormány még az idén költene ezer milliárd forintot az alábbi beruházásokra.

A lap helyreigazításában azt tudatta, hogy nem jól értelmezte az éves beszámoló egyik mellékletét, aminek a számai helyesek, de nem csak az idei költésekről van szó benne, hanem a következő évekéről is.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda helyreigazítási kérelemben azt közölte, hogy a kormány a felsorolt vári beruházásokra idén csak 8,2 milliárd forintot fordít a cikkben szereplő 340 milliárd forintos összeg helyett.

Elkészült az állami Beruházási Ügynökség éves beszámolója, aminek mellékleteiből kiderül, hogy milyen beruházásra ad még 2021-ben pénzt az állam és mire nem – írta meg a Telex.

Az állami Beruházási Ügynökség legfőbb feladata a 700 millió forintot meghaladó kormányzati magasépítési beruházások megvalósítása, és bábáskodik az állami támogatásból épülő nagyobb önkormányzati, és egyéb intézményi beruházásoknál is. Friss éves beszámolójának mellékletei több érdekességet tartalmaznak.

Erre szánnának nagyobb összeget:

  • a Honvéd Főparancsnokság újjáépítésére 33,67 milliárd forint,
  • a József Főhercegi Palotára, neoreneszánsz kertre és istállóra 56 milliárd,
  • a Külügyminisztérium épületének újjáépítésére 31,3 milliárd,
  • a Budavári Palota teljes felmérésére és (meg nem nevezett) halaszthatatlan beruházásokra 68,2 milliárd,
  • a Várgarázs III. ütemre 18,1 milliárd,
  • a Pénzügyminisztérium budai várnegyedben elhelyezésének II. ütemére 72,5 milliárd,
  • a Belügyminisztérium új, Országház utcai székházára 55,3 milliárd,
  • a Villamos Teherelosztó helyén épülő Nemzeti Levéltár főépületének felújítására pedig 3,7 milliárd forint fog elmenni,
  • a Fradiváros-projekt kap 152,6 milliárdot,
  • a ferencvárosi Nemzeti Atlétikai Központhoz befutott egy 9,6 milliárd forintos módosítási kérelem, így a projekt összesen – csak idén – 79 milliárdba kerül,
  • 24,5 milliárd forintra drágult a szegedi kézilabdacsarnok is,
  • az új MotoGP pálya hatmilliárdot emészt fel,
  • a kőbányai multifunkciós sportcentrum és uszoda 62,7 milliárd forintot,
  • rekonstruálják az Iparművészeti Múzeumot, ez 56 milliárdba kerül,
  • de fejlesztik a Testnevelési Egyetemet is, ez 93 milliárdba fog kerülni,
  • módosult a Népliget melletti kézilabdacsarnok költsége is, így már 73 milliárd forintba kerül,
  • a debreceni oltóanyaggyár – ahol feltehetően a magyar koronavírus elleni vakcina fog készülni – 55 milliárd,
  • az állami szociális lakásügynökség 1500 lakására 95,1 milliárd forintba kerül.

A lap megjegyzi: a friss beszámoló mellékleteiben szerepel ugyan a Diákváros, de 0 forinttal. A sokat emlegetett Fudan Egyetem pedig fel sincs tüntetve. Nincs pénz továbbá a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye, az új börtön férőhelyek, a recski Nemzeti Emlékpark, valamint a Kőszeg Bálház rekonstrukció mellett sem.

Kapcsolódó
450 milliárdos hitelből építene kínai gigaegyetemet a magyar állam
A hatalmas projektet már oda is ígérték egy kínai óriáscégnek, amely nem egyszer keveredett kémkedés gyanújába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik