Belföld

A klinikai halálból hozták vissza a derítőbe eső két és fél éves gyermeket

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal a nővel szemben, akinek a figyelmetlensége miatt egy emésztőgödörbe esett tavaly áprilisban a két és fél éves gyermeke.

A vádirat szerint az egyik megyebeli faluban élő nő otthonában tartózkodott a két és fél éves, valamint az egy éves gyermekeivel, míg a férje dolgozott. Délelőtt tizenegykor a kisebbik gyermekét babakocsiba fektette, az udvarra tolta, míg nagyobbik gyermekét segítségül hívta a bekerített tyúkudvar takarításához.

Az udvarban egy használaton kívüli, de tyúktrágyát és növényi hulladékot tartalmazó emésztőgödör is volt, amelynek zárófedelét a nő eltávolította azért, hogy az udvari szemetet bele tegye. A nő egy gereblyét adott a két és fél éves gyermeknek, miközben ő is az udvart takarította. Munka közben az asszony hátat fordított a gyermekének, aki a gereblyézés során háttal belezuhant a mintegy három méter mély emésztőgödörbe.

A nő a történteket észlelve segítséget kért a szomszédtól, illetőleg értesítették a katasztrófavédelmet is. A kiemelést követően a helyszínre érkező mentők a gyermeket újraélesztették, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították. A gyereknél az aknába esés és az ott levő klórgáz okozta légzési és keringési elégtelenség miatt a klinikai halál is beállt.

A szakszerű újra élesztés következtében a gyermek keringését vissza lehetett hozni, azonban a maradandó fogyatékosságot okozó folyamat már visszafordíthatatlanná vált. Az anyuka cselekménye következtében a kisgyerek közvetlen életveszélyes állapotban volt.

A vádirat szerint a nő a szülői feladatából fakadó kötelezettségét súlyosan megszegte akkor, amikor beengedte az elkerített udvarrészbe a gyermeket, majd a jelenlétében az emésztőgödör fedelét leemelte és az elvárható figyelmet elmulasztotta akkor, amikor a kicsi az emésztőgödör közelében tevékenykedett. A főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat az édesanyával szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik