Tech

Egy „g” betűs szó a legfelkapottabb a Microsoft keresőjében

Getty Images
Getty Images

A Google anyacég Alphabetnél dolgozó egyik jogász szerint a Microsoft Bing kereső leggyakrabban keresett kifejezése a „Google” – írja a Bloomberg. A lap forrásai szerint a keresőcég többek közt ezzel a ténnyel próbálja igazolni azt egy uniós antitröszt-perben, hogy az emberek a Google-t szabad akaratukból használják, nem azért, mert rájuk erőltetik.

Az Európai Bizottság előtt lévő ügy azzal vádolja a Google-t, hogy az Android operációs rendszer készítőjeként visszaél pozíciójával. A hatóságok szerint a cégnek fel kellene hagynia azon gyakorlatával, hogy a mobilgyártóknak előírja a Chrome böngésző és a Google kereső előretelepítésé az androidos telefonokra. A Google szerint viszont ha nem így lenne, az emberek akkor is az ő keresőjüket használnák.

Ezt az állítást alátámasztják a keresőoptimalizálással foglalkozó Ahrefs statisztikái is: a Bingbe beírt top keresések globális listáját a „google” vezeti, utána következnek a „youtube”, a „facebook”, a „gmail” és az „amazon” keresőszavak. Csak az amerikai felhasználókat nézve pedig a „facebook” található az első, a „google” pedig a harmadik helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik