Nagyvilág

Feltétel nélküli szabadlábra helyezik Ronald Reagan volt amerikai elnök merénylőjét

AFP
AFP

A Ronald Reagan egykori amerikai elnök ellen 1981-ben merényletet elkövető John Hinckley feltétel nélküli szabadlábra helyezéséről döntött Paul Friedman járási bíró, aki ezt Washingtonban, egy bírósági meghallgatáson jelentette be – írja az MTI.

Friedman 2016-ban már engedélyezte, hogy Hinckley elhagyja azt a washingtoni pszichiátriai kórházat, ahol harminc éven át élt, de korlátozta helyváltoztatását és internet-használatát.

A bíró a hétfői meghallgatáson kijelentette, hogy a megmaradt korlátozások feloldását tervezi, arra hivatkozva, hogy a most 66 éves Hinckleynél nem mutatkoznak aktív mentális betegség tünetei, 1983 óta nem tanúsít erőszakos magatartást és nem mutat érdeklődést a fegyverek iránt. A bíró a tervek szerint a jövő héten adja ki döntéséről az írott utasítást.

Kacie Weston szövetségi ügyész a meghallgatáson közölte, hogy az igazságügy-minisztérium egyetért azzal, hogy Hinckleyt feltétel nélkül szabadlábra kell helyezni. Hozzátette, ugyanakkor, hogy a korlátozásokat hivatalosan csak 2022 júniusában kell feloldani, hogy az ügyészek továbbra is tanulmányozhassák Hinckley életét édesanyjának halála után.

Az 1981-es gyilkossági kísérlet során – amelyet az akkor 25 éves Hinckley azért akart elkövetni, hogy felhívja magára A taxisofőr című filmben látott Jodie Foster színésznő figyelmét – Reagan a tüdején sebesült meg, de gyorsan felgyógyult. A férfi Washingtonban lőtt rá az elnökre, a Hilton szálloda előtt. A támadás másik három sérültjének egyike James Brady fehér házi szóvivő volt, aki marandó sérülései miatt tolószékbe kényszerült, és felépülése után a fegyvertartás szigorításának szószólójává vált, valamint Timothy McCarthy, az elnök és magas rangú politikusok biztonságára felügyelő titkosszolgálat ügynöke és Thomas Delahaty rendőr.

Hinckleyt az esküdtszék 1982-ben az elmeállapota miatt nem találta bűnösnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik