Nagyvilág

Rendőrháború: az államfőt bírálta Robert Fico

MTI / EPA / Jakub Gavlak
MTI / EPA / Jakub Gavlak
A rendőrháború lezárásáról egyeztettek. Többen úgy vélik, felesleges is volt a volt kormányfővel tárgyalni.

A szlovák államfő hétfőn külön-külön egyeztetett Eduard Heger kormányfővel és az ellenzéki Smer vezetőjével, Robert Ficóval a bűnüldöző szervek között dúló belháborúról – írják a szlovákiai magyar portálok. Zuzana Caputová előzőleg jelezte, szerinte az úgynevezett rendőrháború veszélyezteti a jogállamot.

A találkozókról kevés információt közöltek. Annyi kiderült, hogy a miniszterelnök a politikai stabilitás és a kormányprogram teljesítése érdekében minden megoldást számba vesz, miután a  rendőrháború már a koalíciót is fenyegeti.

A Paraméter szerint az államfő ugyan diszkréciót kért, a találkozó után Robert Fico mégis egy olyan videót tett közzé, amelyben a Bumm.sk szerint megfenyegette az államfőt. A bukott kormányfő arról beszélt, megrótta az elnököt, amiért tétlenül nézi, hogy a jelenlegi kormány leépíti a jogállamot, illetve az Alkotmánybíróság elé utalta az előrehozott parlamenti választásról szóló népszavazás ügyét.

Azt mondta, újabb népszavazási kezdeményezést indítanak, ha azt újra megpróbálja ellehetetleníteni,

annak beláthatatlan következményei lesznek az egész politikai rendszerre és az elnöki hivatal tekintélyére nézve.

Szerinte a társadalmon egyre inkább eluralkodik a frusztráció és a harag, az elnöki hivatalnak határozottabban kellene reagálnia, ha a koalíció támadásokat indít a szociális állam ellen.

Robert Fico felhívta a figyelmet a büntetőeljárások manipulálására, a hatósági visszaélésekre, majd azt állította, hogy az államfő szemet huny a jogállam leépítése, a büntetőjoggal való durva visszaélések felett. Bejelentette, októberben, novemberben tüntetésekre készülnek és nem titkolta, ha újra kezébe kerül a hatalom, revánsot akar venni a jelenlegi kormányon.

Az Új Szó emlékeztet rá, Fico többször is hangsúlyozta, nézetei nagyon eltérnek az államfőétől, aki hivatalba lépése óta először tárgyalt vele személyesen. A rendőrháború miatt súlyos konfliktus alakult ki a kormánykoalícióban is.

Az államfő találkozni akar Boris Kollár házelnökkel, az Sme rodina vezetőjével, akiről Grigorij Mesežnikov politológus azt mondta, a parlamenti választás óta megváltozott, kevésbé tartja fontosnak a korrupció elleni harcot, ezért támogatja egyedüliként, hogy jelenleg a főügyész bármilyen büntetőeljárást leállíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik