Társtetteségben elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség azzal a kunszentmártoni testvérpárral szemben, akik tavaly májusban csákánnyal és egy vaskos fadarabbal felfegyverkezve vettek elégtételt egyikük korábbi sérelme miatt. Csak a szerencsés véletlennek tudható be, hogy az összevert férfi nem halt bele sérüléseibe.
A vádirat szerint a fiatalabbik, 28 éves férfi, Kunszentmártonban, egyik ismerőse házának udvarán italozgatott a házigazda és két másik férfi társaságában. Mindannyian erősen leittasodtak, majd egy korábbi konfliktus felemlítésekor a három férfi ( köztük a sértett) összeszólalkozott a vádlottal. A főügyészség közleménye szerint a veszekedés verekedéssé fajult, aminek úgy lett vége, hogy a vádlott futva elmenekült az ingatlanból.
Másnap reggel a vádlott a 36 éves bátyja kíséretében elment a sértett kunszentmártoni házához, hogy közös erővel felelősségre vonják az előző napi események miatt. Az udvaron talált tárgyakkal felfegyverezték magukat, így a fiatalabb férfi egy fél méter hosszú, vaskos fadarabot fogott marokra, míg fivére egy csákányt vett magához. Ezután a nyitott bejárati ajtón át bementek a házba, ahol a haragosuk épp reggelihez készülődött.
A fiatalabb férfi a széken ülő ismerőséhez lépett és nagy lendülettel az arcába csapott a fadarabbal A meglepett férfi az ütés erejétől a padlóra zuhant, de megpróbált felállni. Ekkor azonban az idősebb testvér sújtott le a fejére a csákány élével. A sértett eszméletét vesztve elterült a padlón.
Ezt követően a fiatalabb támadó egy lavór vizet öntött az eszméletlenül fekvő, erősen vérző sértett fejére, majd bátyjával együtt távozott az ingatlanból. Az összevert férfinek számos könnyebb, valamint a koponyaboltozat törésével járó,nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülése keletkezett. A halálos eredmény elmaradása csupán a szerencsés véletlennek köszönhető.
A főügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a bíróság mindkét terhelttel szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztést szabjon ki, és tiltsa el őket határozott időre a közügyek gyakorlásától.