Forma-1

Norrisé a pole, Hamiltont leendő csapattársa is megelőzte Szocsiban

Yuri Kochetkov / POOL / AFP
Yuri Kochetkov / POOL / AFP

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A McLarennél nagy ünneplés tört ki, amikor kiderült, hogy Norris végzett az élen:

Norris mögött a második legjobb köridőt a spanyol Carlos Sainz Jr. (Ferrari), a harmadikat a brit George Russell (Williams) autózta. Mindhárman az utolsó körben léptek az addig élen álló, hétszeres vb-győztes és címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) elé, aki a Q3-ban előbb nekikoccant a bokszbejáratnak, és letörte az első szárnyat, majd miután a szerelők orvosolták a problémát, a mért körén megpördült.

Norris karrierje során első alkalommal indulhat az élről.

A vb-pontversenyt vezető holland Max Verstappennek (Red Bull) nem volt mért ideje, de az már korábban eldőlt, hogy motorcsere miatt csak az utolsó helyről rajtolhat.

Kapcsolódó
Verstappen a motorcsere miatt csak az utolsó helyről rajtolhat
A második szabadedzésen a hatodik leggyorsabb volt a Red Bull holland pilótája.

A délelőtti, harmadik szabadedzés a reggel óta tartó heves esőzés miatt elmaradt, és a kedvezőtlen időjárás kérdésessé tette, hogy időben meg tudják-e rendezni a kora délutáni időmérőt, vagy el kell halasztani. Miután az eső elállt, az időmérőt végül a tervek szerint tartották meg, de jelentős mennyiségű víz maradt a pályán.

Az időmérő végeredménye:

Az Orosz Nagydíj vasárnap közép-európai idő szerint 14 órakor rajtol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik