Egyelőre Izraelben maradhat az olaszországi drótkötélpályás felvonó-balesetet túlélő kisfiú, akit nagyapja, Smuel Peleg „elrabolt” a felette ideiglenesen felügyeletet gyakorló, Olaszországban élő nagynénjétől – jelentette a Háárec című újság hírportálja, a ynet csütörtökön a tel-avivi bíróság határozatára hivatkozva.
Május végén zuhant le az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő felvonó egyik fülkéje, és a balesetben kilenc másik utas mellett életét vesztette a hatéves Eitan Biran családjának öt tagja is: édesapja, a 30 éves Amit Biran, édesanyja, Tal Peleg-Biran, kisöccse, valamint a nő nagyszülei. Az izraeli áldozatokat később Izraelben temették el.
Az illetékes tel-avivi bíróság úgy határozott, hogy október 8-i üléséig Izraelben maradhat a kisfiú, és közösen vigyáznak rá anyai nagyszülei, valamint nagynénje – édesapjának a nővér –, Aja Birán-Nirkó, akinél a baleset után élt Olaszországban. A nagynéni azóta Izraelbe érkezett.
Az olasz ügyészség és a nagynéni is gyermekrablásnak tekinti, hogy anyai nagyapja csaknem két héttel ezelőtt egy magánrepülőgépen Olaszországból Izraelbe vitte a fiút egy közösen eltöltött nap végén.
A nagyapát az izraeli hatóságok kihallgatták gyermekrablás gyanúja miatt. Ő tagadja, hogy elrabolta volna a gyereket, azt állítja, hogy Izraelbe hozatala előtt tanácskozott olasz jogászokkal, akik az olasz törvények alapján elfogadhatónak tekintették a kisfiú Izraelbe hozatalát.
A Háárec honlapja szerint a két fél ügyvédjei kompromisszumos megoldást próbálnak kidolgozni, amely véget vetne a bűnügyi eljárásának, és a család mindkét fele számára elfogadhatóan rendezné a balesetet egyedül túlélő kisfiú sorsát.
Eitan Izraelben született, de egyhónapos kora óta Olaszországban élt, ahol apjának nővére is lakott, és ahol édesapja az orvosi egyetemre járt. Anyai nagyapja szerint szülei azt tervezték, hogy visszatérnek Izraelbe, és ott fogják folytatni életüket az orvosi diploma megszerzése után, így az ő akaratuk szerint cselekedett a kisfiú hazavitelével.
(MTI)