Ha már megírtuk, hogy Kínában országszerte keresik a legrondább épületeket, nem tehetünk úgy, mintha nálunk nem volnának ilyenek. Sajnos a merítés igen nagy, közülük most az állatorvosi lovakat listázzuk: emelet-ráépítések, átalakítások, illetve szerencsétlen projektek – számos remek épület mellett ezek is részei voltak az elmúlt évtizedek magyar építészetének. Mutatjuk az öt legfelkavaróbbat.
Mindenből egy kicsi
A városi autópályává vált Rákóczi útból nyíló kis utcák tele vannak szép századfordulós épületekkel vagy épp szörnyen átlagos modern társasházakkal, így a Kiss József utca 7. igazi meglepetésként hat az emberre.
A most a Soproni Egyetem Faépítészeti Intézetének élén álló, korábban az Óbudai Egyetem Építészmérnöki Intézetét vezető, sőt, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánjaként is aktív Dr. Markó Balázs 2003-ra átadott munkája egy kétemeletes, historizáló bérház átalakításából született.
A kapuval a szecesszió felé visszakacsintó építész a homlokzatot leginkább LEGO-elemekként kezelte: a már létező két emelet egyik felének visszaadta az eredeti arcát – megmutatta a nyerstégla-burkolatot, illetve helyreállította az eltűnt vagy megkopott díszeket –, a másikat pedig jórészt legyalulta (az eredeti osztástól eltérő ablakokat használva), mindezek felett pedig két új szintet hozott létre, a szocializmus ráépítéseinek, illetve a reneszánsz fedett erkélyeinek hangulatát is megidézve:
Az Országút szörnye
Az 1887-ben átadott, a figyelmet saroktornyával magára irányító Margit körút 40. tervezője, Hofhauser Elek (1845–1923) még a legkínzóbb rémálmaiban sem láthatta előre, ami az egykori Országút mentén álló munkájával történt: az évtizedeken át népszerű kávéházaknak – a Kosztolányi által is látogatott Casinónak, a Magyar Világnak, illetve a Flóriánnak – otthont adó épületre 1958-ban a Magyar Tudományos Akadémia beruházási osztálya két, teljesen dísztelen szintet ragasztott (ép. Hendrich Antal és Lavotta János), majd az 1956-os forradalom napjai után helyén maradt utolsó díszeket is eltávolíttatta.
A helyzet a kétezres években tovább romlott: a díszeket az épület sarkán a második emelet magasságáig visszaállították, a Margit körút, illetve a Horvát utca felé néző oldalakon azonban közbeléphetett egy óriás, aki egy vonalzót a homlokzatokra helyezve megállította a munkákat.
A Rákóczi úti Kádár-szendvics
A Kauser család a XIX. század egyik legfontosabb dinasztiáját adta a magyar építészetnek, hiszen kőfaragóik, építőmestereik, illetve építészeik a város számtalan épületének megalkotásából vették ki a részüket – így tett Gyula (1855–1920) is, akinek nevéhez a Károly körúti Röser-bazár (1883), a most a Millennium Háza nevet viselő egykori Műcsarnok (Pfaff Ferenccel, 1885), illetve számos pesti bérház is kötődik.
Ilyen a Blaha Lujza tértől alig néhány lépésnyire álló Rákóczi út 52. (1887) is, ami ma már alig hasonlít arra a képre, amit első tulajdonosa és építtetője, az egyetemi tanár Dr. Dollinger Gyula láthatott.
A Budapest ostromát nagyobb problémák nélkül átvészelő házat a következő évben szomszédjaihoz hasonlóan árkádosították, tetőszerkezetét pedig kiradírozták, hogy a helyén a fővárosi lakáshiány leküzdésére tett törekvések részeként 1965-ben két újabb emelet jelenjen meg.
A munkák teljesen megváltoztatták az egykor díszes ház képét, az eredeti állapotok visszaállítására pedig nyilvánvalóan nincs esély. A ráépítések egészen más ablakosztással készültek (öt helyett hét tengellyel), és egyáltalán nem nélkülöznek némi fantáziát: a zárterkélyek nyitott erkélyként való lezárása, illetve a felette lévő apró kocka szuper ötlet, a légszennyezés és a felújítások hiánya okozta állapot azonban egyáltalán nem javít az összképen.
Széthulló műemlékből üvegházzal leszúrt tévedés
A Váci utca 54. számú épülete a kétezres években a környék egyik legszomorúbb, klasszicista arcú műemlék épületeként hívta fel magára a figyelmet, felelős befektetők helyett 2009-ben azonban a CBA csapott le az értékes ingatlanra. Az üzletlánc előbb prémium üzlet- és lakóházzá akarta azt alakítani, rövidesen azonban rájöttek, hogy a lakófunkció teljesen felesleges, így 2013–2015 között megszületett a rövid életű CBA Gourmet, tetején egy, a francia kastélyok orangerie-i által inspirált üvegdobozzal, ami egy étteremnek adott otthont:
Mindkét, igen szerencsétlen átalakítás terveit a Zeneakadémia (2013), illetve a sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostor (2011) felújítását elvégző, de a Sándor-palota (2001) helyreállításából és átépítéséből is fontos részt vállaló Magyari Éva és Pazár Béla szignózta.
A végül megvalósult ház magáért beszél: a retinahorzsoló mértékben megvastagított oromzatra emelt üvegházról az embernek egyáltalán nem a Loire völgye vagy épp az elegancia jut eszébe. A munkáknak a XVIII. századi udvari falak is áldozatul estek, az 1947-ben a szovjetek által innen elhurcolt kisgazdapárti politikus, Kovács Béla emléktáblája, illetve az alá helyezett koszorú elé pedig borospalackokat helyeztek.
Hullámzó fémdoboz a Duna partján
A négy évvel ezelőtti vízi világbajnokság legfontosabb számainak fogadására épült Duna Aréna (2015–2017) az új Néprajzi Múzeumot, illetve a leendő Atlétikai Stadiont is jegyző NAPUR architect (Ferencz István, Ferencz Marcel, Détári György) tervei szerint, az első becsléseknél jóval drágábban, több mint 43 milliárdból született meg.
Ezt a szabad szemmel is jól látható, a vb teljes büdzséjének közel felét jelentő összeget a tervezők, illetve a kivitelezők feltehetően a belső medencékre, illetve a gépészetre költhették, a külső homlokzatokat ugyanis nyilvánvalóan egy, a Duna hullámaiból inspirálódott fémmegmunkáló kisiparos készítette.
A megnyitó előtt máris beázott csarnok ideiglenesnek szánt lelátóját a versenyek után újra fel akarták használni (parkolóházat akartak építeni belőle), de az elemek végül egy hulladék-feldolgozóban végezték.
A megépült Duna Arénának egyébként semmi köze sem volt a korábban bemutatott látványtervekhez, amikről maga Fürjes Balázs is bevallotta, hogy csak egy blöff volt, mivel
villámgyorsan valakiknek elő kellett varázsolni egy látványtervet.
A világbajnokság rendezési jogának megszerzése után, 2014-ben született látványtervek szerint például 45 centiméter vastag, natúralumíniumból készülő, a szélben zenélő rácsszerkezetnek kellett volna az uszodára borulnia, a tetőszerkezet alatt pedig a látogatók energiatermelő járdákon sétálva járulhattak volna hozzá az egyébként is megújuló energiaforrásokat (földhő, termálvíz, napenergia) hasznosító, kertekkel, illetve sétautakkal körbevett épület működéséhez:
