Nagyvilág

Hamis tanúzás miatt hallgathatták ki az osztrák kancellárt

STEFANIE LOOS / AFP
STEFANIE LOOS / AFP

Kihallgatták Sebastian Kurz osztrák kancellárt, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előt, derül ki az osztrák sajtó szerdai beszámolóiból.

A bíró általi kihallgatásra már szeptember 3-án sor került, írja az MTI. Hogy mindez miért csak most került nyilvánosságra, annak oka lapértesülések szerint az igazságszolgáltatással kötött titoktartási kötelezettség volt.

A kihallgatás, amelyen a bírón kívül az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) képviselője és egy bírósági gyakornok is részt vett, több órán át tartott.

A kancellár szóvivőjén keresztül a következőket közölte:

Örülök, hogy több hónap után végre bíró előtt fejthettem ki az álláspontomat abban a peres ügyben, amely az ellenzéki Liberális Fórum (NEOS) feljelentése nyomán indult ellenem állítólagos hamis tanúzás miatt. Részletesen kifejtettem a véleményem, és megcáfoltam az alaptalan vádakat.

A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbált fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején.

A NEOS által benyújtott feljelentés szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. Véleményük szerint az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a csevegési naplók, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Egyes, Kurztól, Schmidtől és Gernot Blümeltől származó, üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltások azt a benyomást keltik, hogy az Osztrák Néppártban (ÖVP) már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően.

A Kurz által benyújtott öt oldalas írásbeli állásfoglalásban a kancellár azt hangsúlyozza, hogy a vizsgálóbizottság előtt elhangzott kijelentései „megfeleltek legjobb tudásának, illetve emlékezetének, és még véletlenül sem állt szándékában hamisan tanúskodni.” Hozzáteszi: akkor legalább nyolc különböző témában hívták meg a bizottságba, és nem állt módjában mindegyikre alaposan felkészülni, mivel „2020 tavaszán egy soha nem látott mértékű világjárvány kezdetén álltunk, és hajnaltól napestig e probléma leküzdése tette ki a napjaim jelentős részét.”

A kancellár azt is megjegyezte, kihallgatása időpontjában már ismert volt előtte, hogy a WKStA lefoglalta a Schmid-féle chat-protokollt. Így kezdettől fogva egyértelmű volt számára, hogy bármilyen eltérés a konkrét emlékezetétől teljesen értelmetlen és kontraproduktív lenne, és csak önmagának ártana.

Az Ibiza-vizsgálóbizottság egyébként egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett.

A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát, ausztriai befektetésre készülő, dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik