Belföld

Bombariadóval fenyegette a bíróságot, hogy ne tudják kihallgatni a vádlottat

Köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés miatt emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség két jászladányi férfi ellen. Az idősebb 36 éves férfinek vádlottként lett volna jelenése a Jászberényi Járásbíróságon.

A férfi azonban ki akart bújni kötelezettsége alól, ezért egy órával a tárgyalás kezdete előtt felhívta egy 29 éves ismerősét és megkérte arra, hogy csináljon bombariadót. Néhány perces beszélgetés után a fiatalabb férfi saját mobiltelefonjáról felhívta a járásbíróságot, és az alábbiakat közölte: „Szeretném bejelenteni, hogy a bíróság környékén detonátor található. Viszlát!”.

A két férfi cselekménye súlyosan megzavarta a köznyugalmat, mert a bejelentés folytán a szakhatóságok közreműködésével azonnal ki kellett üríteni és át kellett vizsgálni a bíróság épületét, amelynek 200 méteres körzetében, a lakosság védelme érdekében, az utak, és utcák lezárására is sor került.

Nagy Lajosnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivőjének a tájékoztatása szerint az ügyészség letöltendő szabadságvesztést és hosszabb tartamú közügyektől eltiltást kért a két férfira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik