Belföld

Öt évet kapott a férfi, aki meg akart erőszakolni két nőt Budapesten

Öt év börtönre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság az a férfit, aki két nőt is meg akart erőszakolni három évvel ezelőtt Budapesten. A terheltet kétrendbeli szexuális erőszak és egyrendbeli testi sértés kísérletében is  bűnösnek mondta ki az elsőfokú bíróság.

A vádlott 2018 áprilisában és októberében is a hajnali órákban nézett ki magának egy-egy nőt. Követte őket a társasházuk bejáratáig, ott hátulról a nyakukat elkapva a földre rántotta, fogdosta és szexuális együttlétre akarta kényszeríteni őket, egyiküket többször meg is ütötte.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint bizonyítékként értékelte a bíróság – a vádlott részleges tagadásával szemben – a sértettek vallomását, az igazságügyi szakértői véleményeket, a rendőri jelentésekben foglaltakat, a kamerafelvételeket, a tanúvallomásokat, valamint egyéb okirati bizonyítékokat.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a “kismértékű időmúlást” és a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe “a kitartó elkövetési módot”. Az ügyészség súlyosításáért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik