Belföld

Népszava: Rogán olyan politikai előadást tartott, amilyet még nem hallottak a nagykövetek

Különös előadást tartott Rogán Antal a nagykövetek értekezletén augusztus végén – írta a Népszava. A lap szerint több egymástól független forrás is megerősítette, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a 2022-es választás fideszes szempontjait tárta a meglepett diplomaták elé.

A magyar diplomaták évente kétszer gyűlnek össze a Külgazdasági-, és Külügyminisztériumban, hogy átbeszéljék az aktuális nemzetközi politikai kérdéseket és meghallgassák a kormány illetékes tagjait és a szakértőket előadását, és arról, miként befolyásolja ez a magyar diplomácia mozgásterét. Legutóbb augusztus 23-án tartottak ilyen értekezletet, amelyen az orosz külügyminiszter volt a díszvendég.

Szergej Lavrov után azonban Rogán Antal is felállt a pódiumra és a Fidesz 2022-es választási esélyeiről kezdett beszélni.

A lap szerint „olyan eligazítást tartott, mintha a Fidesz kampányszervezőinek beszélt volna”.

Az egyik forrás szerint szóba került, hogy meddig tart a választók memóriája, hogy mit kell majd nekik a kampányban sulykolni; hogy bárki is lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mindenkire úgymond rákészültek. Más forrásból azt hallottuk, Rogán Antal a „hazai és a nemzetközi baloldalról” is beszélt negatív színezetben, azt sugallva a hallgatóságnak, hogy ezzel szemben nekik is meg kell védeniük Magyarországot. Egy harmadik informátor azt mondta, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője – és a Fidesz-kampányok egyik fontos szervezője – viszont elismerte, hogy szoros eredményt hozhatnak a 2022-es választások, de optimistán várják a tavaszt, mert a gazdasági növekedés jelentősen meghaladja a négy-, de akár a nyolc évvel ezelőttit is.

Ez az előadás példátlan volt, ilyen nagyköveti értekezleten még nem hangzott el

– idézte a lap az egyik diplomatát.

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium sajtóosztálya nem válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik