A moszkvai metróvállalat az Orosz Olimpiai Bizottsággal közösen szervezte meg az akciót. A Visztavocsnaja (Kiállítási) metrómegállónál felállított automata azoknak ad ki ingyenjegyet, akik vállalják a tornát.
Mivel egy metrójegy 30 rubelbe (körülbelül 200 forint) kerül, a guggolásból is harmincat kell teljesíteni. Az automata pontosan mérni fogja a teljesítményt, nem lehet csalni – figyelmeztettek a moszkvai metró sajtószolgálatánál.
Az automatát már ki is próbálták
Fotó: AFP
Az Olimpiai változások címet viselő akció december 3-ig tart, és csak a Visztavocsnaja megállóban állítanak fel egy ilyen automatát, ami érthető, hiszen a hivatalosan 12 milliós lakosú orosz fővárosban naponta százezrek utaznak metróval.
A február 7-én kezdődő téli olimpiát megelőző rendezvények középpontjában az október 7-én kezdődött fáklyás staféta áll. Az olimpiai lángot az ötkarikás játékok történetében a leghosszabb és a legkülönlegesebb úton juttatják el a dél-oroszországi Szocsiba.
Csütörtökön a téli olimpia jelképét a Nemzetközi Űrállomásra is felvitték, a láng pedig ezzel egy időben az Északi-sarkvidékhez közeli Norilszk városba érkezett, ahol a mínusz 27 fokos hideg ellenére 8 kilométert futottak a fáklyavivők.
A helyi futballcsapat tagjai arra vállalkoztak hogy a zord időben posztócsizmában focizzanak a téli olimpia lángja tiszteletére.