Kultúra

A vezércsel és A korona meghozta az Emmy-diadalt a Netflixnek

Rich Fury / Getty Images / AFP
Rich Fury / Getty Images / AFP
A streamingóriás fölényesen uralta az idei Emmy-gála mezőnyét, de azért jutott díj Kate Winsletnek is az Easttowni rejtélyekért.

Vasárnap éjjel megtartották a 74. Emmy-gála, ahol nemcsak a televíziós szakma legfontosabb díjait osztották ki, de a Covid-19 járvány utáni nagy visszatérést is igyekeztek megünnepelni. Erre azért nyújtott tökéletes alkalmat a rendezvény, mert a tavalyi, elég hervasztóra sikerült gálához képest könnyű volt a kontrasztot demonstrálni: egy évvel ezelőtt nem lehettek a helyszínen meghívottak, elmaradt a vörös szőnyeges felvonulás, a díjazottak otthonukban vették át a díjat, amit aztán Zoomon bejelentkezve köszöntek meg. Ehhez képest most igazi bulihangulat volt, amit csak fokozott, hogy a megszokott felállással ellentétben nem egy színházi nézőtérre zsúfolták be a résztvevőket, hanem asztalokhoz ültették őket. A gálát levezető Cedric Antonio Kyles egyből egy közös énekléssel indította az estet, bár utána következő monológjában már ő is a bejutást megnehezítő oltási protokollokon viccelődött.

Kapcsolódó
Történelmet írhat az Emmy-gála, bár erre kicsi az esély
Kik az esélyesek, kikre érdemes figyelni, és miért lesz fontos a legnagyobb tévés díjak idei gálája? Emmy-beharangozó.

Az idei gála első nagy győztese tehát a személyes jelenlét volt, de ezt hamar elhomályosította a Netflix történelmi sikere. A Netflix nagy áttörése évek óta lóg a levegőben, ám eddig hiába gyűjtötte tonnaszámra a jelöléseket, rendre alulmaradt, vagy legfeljebb döntetlenre hozta ki a meccset nagy riválisával szemben. Tavaly például az HBO dominálta a mezőnyt, 30 díjat gyűjtve be a Netflix 21 Emmyjével szemben. Idén azonban fordult a kocka, és nem is kicsit: a Netflix 209 jelöléséből összesen 44 díjat hozott el. Ebből persze nem mindet vasárnap kapta meg, 34-et már az előző hétvégén megtartott Creative Arts Emmy díjkiosztóján ítéltek oda, ami után sejthető is volt, hogy idén átszakad a gát, és a Netflix tarolni fog. A dinamikusan növekvő cég két zászlóshajója A korona és A vezércsel volt, mindkettő 11-11 díjat kapott, sokat közülük a legfontosabb kategóriákban. A vezércsel lett például a legjobb minisorozat, az összes epizódot kézben tartó Scott Frank pedig kapott egy rendezői díjat is a világot meghódító sakkdrámáért. A korona azonban látványosabban tarolt vasárnap: a legjobb drámasorozat díja mellett a

  • legjobb női főszereplő (Olivia Colman),
  • legjobb férfi főszereplő (Josh O’Connor),
  • legjobb női mellékszereplő (Gillian Anderson),
  • legjobb férfi mellékszereplő (Tobias Menzies),
  • legjobb forgatókönyv (Peter Morgan)
  • és legjobb rendezés (Jessica Hobbs) díját is elhozta a drámakategóriában.

A Netflixtől ugyan alaposan elmaradt 19 díjával, de azért az HBO-nak sem kell nagyon szégyenkeznie: a nagy kritikai és közönségsikert arató Easttowni rejtélyek például három színészi díjat kapott a minisorozat/tévéfilm kategóriában, közte természetesen a kisvárosi nyomozóként élete egyik alakítását nyújtó Kate Winslet főszerepéért.

Kapcsolódó
Kate Winslet gyilkossági rejtélyekbe menekül a gyász elől
A brit színésznő élete alakítását nyújta egy amerikai kisváros nyomozójaként, akinek kezd darabjaira hullani az élete. Az Easttowni rejtélyek csemege a True Detective vagy a Top of the Lake rajongóinak.

Emellett jól teljesített a vígjátékok mezőnyében a humoristákról szóló Hacks is, amelynek női főszereplője, Jean Smart is kapott egy Emmyt (Smart az Easttowni rejtélyek anyaszerepéért szintén jelölve volt, de azt végül nem kapta meg). John Oliver pedig hozta a kötelezőt a Last Week Tonight című műsorával, amely már évek óta letaszíthatatlan az Emmy-trónról a kategóriájában. Az idei eredményeket némileg árnyalja, hogy az HBO több díjesélyes sorozata nem tudott nevezni a versenybe idén, ugyanis a járvány miatt halasztani kellett a forgatásokat: így járt a már többször bizonyító Barry, illetve a drámasorozat kategóriát tavaly leuraló Utódlás is.

Rich Fury / Getty Images / AFP

A Netflix és az HBO mellett azért más streamingszolgáltató is felhívta magára a figyelmet: a Disney Plus például összesen 14 díjat söpört be, míg az Apple TV Plus 10-et. Utóbbi például a fociedzőről szóló Ted Lassóval dobbantott, amely összesen hét díjat szedett, köztük a legjobb vígjátéksorozatét és három színészi díjat is. Összességében látszik, hogy ez a streaming éve volt: az első négy helyen streamingszolgáltatók végeztek, a hagyományos tévécsatornák csak ezután következtek. Az est legnagyobb vesztese mindenesetre a Hulu volt, amelyik A szolgálólány meséjével negatív rekordot állított fel: a Margaret Atwood regényén alapuló disztópikus sorozat 21 jelöléséből egyet sem tudott díjra váltani. Emellett a Disney Plus WandaVisionje is hoppon maradt vasárnap, csak a Creative Emmyn tudott begyűjteni három díjat 23 jelöléséből.

A Variety kiemeli azt is, hogy hiába volt története legsokszínűbb Emmy-jelölti mezőnye az idei, végül az összes fontos színészi díjat fehér színész kapta. Emellett viszont a nők nagyon jól szerepeltek, ez volt az első alkalom például, hogy vígjáték és dráma kategóriában is női rendező kapta a díjat.

A főbb kategóriák győztesei:

Legjobb minisorozat: A vezércsel

Legjobb drámasorozat: A korona

Legjobb vígjátéksorozat: Ted Lasso

Legjobb női mellékszereplő (dráma): Gillian Anderson (A korona)

Legjobb férfi mellékszereplő (dráma): Tobias Menzies (A korona)

Legjobb női főszereplő (dráma): Olivia Colman (A korona)

Legjobb férfi főszereplő (dráma): Josh O’Connor (A korona)

Legjobb férfi főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm): Ewan McGregor (Halston)

Legjobb rendező (minisorozat vagy tévéfilm): Scott Frank (A vezércsel)

Legjobb női főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm): Kate Winslet (Easttowni rejtélyek)

Legjobb női főszereplő (vígjáték): Jean Smart (Hacks)

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték): Jason Sudeikis (Ted Lasso)

Legjobb forgatókönyv (dráma): Peter Morgan (A korona)

A Hollywood Reporteren még részletesebb lista található a győztesekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik