Belföld

Az MSZP kizárna egy jobbikos jelöltet az előválasztásból

Süle Zsolt / Facebook
Süle Zsolt / Facebook

A 2021-es előválasztás célja az új magyar demokrácia megteremtése, ehhez pedig feddhetetlen jelöltekre van szükség. Sajtóhírek alapján azonban Veszprém megye 4. számú egyéni választókerületében induló Süle Zsolt nem ilyen jelölt

– írta szombati közleményében az MSZP.

A párt szerint a Jobbik és az LMP támogatásával induló Süle Zsolt korábban olyan „antiszemita, rasszista nyilatkozatokat tett”, amelyek miatt az MSZP etikai eljárást kezdeményez az Országos Előválasztási Bizottságnál.

A képviselőjelölt szélsőséges posztjaiban támadta az MSZP-t és korábbi országgyűlési képviselőjét, jelenleg is a párt választmányának tagját, Dr. Steiner Pált. Süle Zsolt korábbi nyilatkozatai a magyarországi zsidóságot és a magyarországi romákat is sértő, negatív színben tünteti fel, velük szemben ellenséges környezetet teremt

– jelezték indoklásukban.

Az MSZP meggyőződése szerint Süle Zsolt nyilatkozatai összeegyeztethetetlenek az előválasztás elveivel, ezért kezdeményezi a képviselőjelölt kizárását az előválasztásból. A párt hozzátette, ha az Országos Előválasztási Bizottság nem támogatná a kizárást, akkor azt várják el, hogy kötelezze a képviselőjelöltet arra, hogy kérjen bocsánatot Dr. Steiner Páltól, valamint a magyarországi zsidó és roma közösségektől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik