Belföld

Két év nyolc hónapot kapott a borsodi férfi, aki csavarhúzóval követelt segélyt az alpolgármestertől

Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki tavaly szeptemberben életveszélyesen megfenyegette a képviselő-testület tagjait egy borsodi kistelepülésen.

A férfi beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság 2 év 8 hónapra ítélte terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt, és három évre eltiltotta a közügyektől is.

A vádirat szerint a férfi ötvenezer forint rendkívüli segélyt akart igényelni a település önkormányzatától. A pénz megszerzése érdekében felszólította a képviselő-testület egyik tagját, hogy intézkedjen, mert különben ő fog intézkedni. Mivel a támogatás folyósítására nem került sor, néhány nap elteltével bement a községházára, ahol az alpolgármesterrel is közölte, hogy segélyre van szüksége.

Pénzt ezúttal sem kapott, ezért egy csavarhúzót vett elő, majd azzal fenyegette meg az alpolgármestert, hogy ha nem kapja meg a segélyt, akkor a polgármester és a képviselő-testület tagjainak a torkát is keresztül fogja szúrni. A férfi a fenyegetést követően távozott a helyszínről.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője három munkanapot tartott fenn jogorvoslati nyilatkozata megtételére, így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik