Nagyvilág

Mozgásszabadság-korlátozással sújtotta a Pussy Riot egyik tagját az orosz bíróság

Ugyanazon a jogcímen ítélték el, mint korábban Alekszej Navalnij több munkatársát.

Mozgásszabadságának egy évi korlátozásával sújtotta Marija Aljohinát, a Pussy Riot orosz feminista punkzenekar tagját pénteken a moszkvai Preobrazsenszkoje kerületi bíróság azon a címen, hogy Aljohina megsértette a járványügyi előírásokat, amikor részt vett egy hatóságilag nem engedélyezett fővárosi tüntetésen.

Danyijil Berman, Aljohina védője újságíróknak elmondta, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen. „Nyilvánvaló, hogy védencem számára csakis az Emberi Jogok Európai Bíróságán születhet pozitív döntés” – mondta Breman, kiemelve, hogy a rendszer úgy van kialakítva, hogy előbb ki kell meríteni az összes hazai jogorvoslati lehetőséget.

A moszkvai Preobrazsenszkoje kerületi bíróság Aljohinát az egészségügyi előírások megsértésére való felbujtásban találta bűnösnek, ezért egy év mozgásszabadság-korlátozással sújtotta. Ennek értelmében Aljohina este 10 és hajnali 6 óra között nem hagyhatja el állandó lakhelyét, nem költözhet el, nem válthat munkahelyet vagy iskolát az illetékes állami szerv engedélye nélkül, nem hagyhatja el Moszkvát, és nem vehet részt tömeg- és egyéb rendezvényeken.  Emellett havonta kétszer meg kell jelennie a mozgásszabadság korlátozásával sújtott személyek büntetés-végrehajtásának felügyeletére szakosodott állami szervnél.

Moszkvában az elmúlt hetekben mozgáskorlátozással sújtották többek között Alekszej Navalnij ellenzéki vezető munkatársát, Ljubov Szobol ügyvédnőt és Kira Jarmist, Navalnij sajtótitkárát, illetve Navalnij öccsét, Oleget, is igaz, az ő büntetésének végrehajtását felfüggesztették. Őket szintén azon jogcímen ítélték el, hogy megsértették a járványügyi előírásokat egy januári, nem engedélyezett moszkvai tüntetés során, amelyen Navalnij szabadon bocsátását követelték.

Az ellenzék szerint a bíróság önkényes ítéleteket hozott, amelyek célja, hogy a szeptember 17-19-én megtartandó parlamenti választások előtt ellehetetlenítsék a kormányzó Egységes Oroszország párt ellenfeleit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik