Sport

Nem piszkolta be a kezeit, tíz évre eltiltották a dzsúdóst

Tíz évig nem versenyezhet az az algériai dzsúdós, aki a tokiói olimpián nem volt hajlandó kiállni izraeli riválisával szemben.

Kapcsolódó

Feti Nurint a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) tiltotta el, s ugyanilyen időtartamú fegyelmi büntetést kapott edzője is, idézte az insidethegames.biz portált az MTI.

A harmincéves sportolót trénerével együtt már az ominózus, július végi visszalépést követően ideiglenesen felfüggesztették, akkreditációjukat visszavonták és el kellett hagyniuk az olimpiai falut, egyúttal fegyelmi eljárás indult ellenük, amelyet most zárt le az IJF.

A 73 kilogrammos Nurinra az ötkarikás játékokon a 32 között várt volna Tohar Butbul, a háromszoros Afrika-bajnok azonban bejelentette, visszalép az olimpiától, hogy ne kelljen megküzdenie az izraelivel.

„Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, és meghoztuk a megfelelő döntést” – közölte akkor Nurin edzője, maga a dzsúdós pedig úgy fogalmazott: „Nem piszkolom be a kezeimet. A döntésem végleges, a palesztinok ügye fontosabb egy meccsnél.”

Algéria hivatalosan nem ismeri el Izraelt szuverén államnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik