Kultúra

Az atombomba születését dolgozhatja majd fel Christopher Nolan új filmje

United States Department of Energy
United States Department of Energy
A Tenet, az Eredet, illetve több Batman-film rendezője most Robert Oppenheimer szemszögéből mutatná be a XX. század egyik legmeghatározóbb projektjét.

A magát az elmúlt két évtizedben számos műfajban kipróbált rendező következő filmjében az atombomba kifejlesztéséhez vezető Manhattan-tervet mutatja be, annak vezetője, az elméleti fizikus J. Robert Oppenheimer (1904-1967) szemszögéből – adta hírül a Collider, ami arról is beszámolt, hogy Nolan nem a Warner Bros-szal képzeli el a jövőjét, így jelenleg is stúdiót keres a projekthez.

Az Eredet, a Tökéletes trükk, illetve az elmúlt tizenöt év több Batman-filmjét is jegyző filmes, és a WB közti ellentét néhány hónappal ezelőtt indult, mikor a mamutcég kijelentette, hogy 2021-ben bemutatkozó filmjeit a mozipremier napján az HBO Maxon is közzéteszi, erről pedig előzetesen sem a rendezőkkel, sem a finanszírozókkal nem tárgyalt – annak ellenére, hogy a döntés jókora bevételkieséseket okoz a mozipénztáraknál, hiszen az emberek akár a kanapén fekve is élvezhetik a premiereket.

A készülő film részleteiről egyelőre semmit sem lehet tudni, a Deadline azonban úgy értesült, hogy a Nolannel korábban a Dunkirk, az Eredet, illetve a Sötét lovag és folytatásának megszületésén is együtt dolgozó Cillian Murphy kaphatja az egyik főszerepet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik