Élet-Stílus

Marihuánától gyógyul a 6 éves

A kislány az epilepszia egy ritka formájában szenved.

A kis Charlotte Figi mindössze hat éves, de rövid élete során már több mindenen ment keresztül, mint sok felnőtt. Pedig, ahogy az a CNN riportjából is kiderült, nem így indult a dolog. Charlotte és ikertestvére Chase 2006-ben, a terhesség 40. hetében látszólag teljesen egészségesen született. „Minden tökéletesen rendben volt” – emlékszik vissza az édesapa.

Aztán 3 hónappal később egy fürdetés után, Charlotte furcsa rohamot kapott: a szemei 30 percen keresztül jobbra-balra cikáztak, rángatózott. A szülők persze azonnal kórházba vitték, de az orvosok nem találtak semmi rendelleneset, azzal nyugtatták a szülőket, hogy ez csupán egy egyszeri eset volt. Csakhogy a rohamok nem múltak, a következő néhány hónapban a kislányt folyamatosan 2-4 órás rohamok gyötörték, ám a leletei továbbra sem mutattak semmit.

Csak jóval később, 2 éves korában derült ki, hogy Charlotte egy ritka idegrendszeri betegségben, úgynevezett Dravet-szindrómban szenved, ami egyfajta epilepszia. Addigra már naponta 7 gyógyszert szedett, köztük sok olyat, ami függőséget is okozhat. A diagnózis után Paige, a kislány édesanyja specialistához vitte lányát, aki szigorú, ketogenikus diétát írt elő, magas zsír, de alacsony szénhidráttartalmú ételekből.

Habár a kislány egészsége a diéta mellett leromlott – az immunrendszere legyengült, a csontjai elvékonyodtak és viselkedészavarok kínozták – a szülők bíztak benne, hogy lányuk normális életet élhet. A rohamok újabb 2 év diéta múlva visszatértek.

Gyógyító marihuána

A szülők kétségbeestek, majd úgy döntöttek alternatív módszerrel próbálkoztak. 2000-ben Colorado államban a szavazók az orvosi marihuána legalizálása mellett voksoltak. A cannabist ezután nyolc igazolt orvosi esetben – például rákbetegek, AIDS-ben, izomrángásban, izomsorvadásban, rendszeres rohamoktól szenvedők esetében – legálisan használhatták.

A Figi család – ahol az édesanya a betegség előtt folyamatosan a marihuána legalizációja ellen voksolt – úgy döntött, mivel nincs más választásuk, kipróbálják az alternatív gyógymódot. Így találtak rá a cannabis-olajra, amiből naponta kétszer 3-4 milligrammot tesznek Charlott ételébe. A szer hatékonysága, még az orvosait is megdöbbentette: a rohamok száma alig 8 hónap alatt heti 300-ról heti 3-ra esett vissza, a kislány jó étvággyal eszik, iszik, barátkozik, végigalussza az éjszakát, táncol, pont úgy, mint egészséges társai.

Az édesanya szerint a lánya agya gyógyul, így végre egészséges és boldog.

Az idegsebész már bocsánatot kért

Charlotte története a hétvégén a CNN marihuánával foglalkozó dokumentumfilmjében jelent meg, melyben megszólalt Sanjay Gupta, neves amerikai idegsebész is. A szakember múlt hét szerdán „Miért gondoltam meg magam a cannabisszal kapcsolatban” (Why I changed my mind on weed) címmel megjelent írásában nyilvánosan kért bocsánatot azért, hogy „félrevezette” az amerikaiakat a marihuána negatív hatásait illetően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik