Elég sok kiváltság illeti a királyi családok tagjait, de akad egy dolog, ami még őket is „megszűri” – ez pedig a pápával való találkozás alatt viselhető öltözet, amit nem meglepő módon a vallás határoz meg. A szokás szerint a találkozóra a nőknek fekete, a karokat és a térdeket takaró ruhában illik megjelenniük, fejükre pedig vállra hulló fekete fátylat illik tenni – abban az esetben is, ha nem gyakorolják a katolikus vallást. Angelina Jolie, Melania Trump és Michelle Obama is hasonló szerelésben jelent meg a pápával való találkozójukon.
A fehér ruhás kiváltság kizárólag a katolikus királyi családok tagjaira vonatkozik, ezen belül is csak kevesekre, merthogy jelenleg a világon összesen heten, négy királynő és három hercegné élhet ezzel. A pápa maga osztja ki ezt a kiváltságot, aminek fontos kettős követelménye, hogy az illető gyakorolja a katolikus vallást, illetve az országa évszázadokra visszamenőleg katolikus legyen.
Letícia spanyol királyné
2014-ben, a királyi pár beiktatása után VI. Fülöp király és Letícia királyné első útja a Vatikánba vezetett, merthogy a spanyol hagyomány szerint ilyenkor először a pápánál teszik tiszteletüket – a találkozó látható lenti képünkön, ahol a királyné már fehéret viselhetett. Letícia és Fülöp egy évvel korábban részt vettek Ferenc pápa beavatási szertartásán, a későbbi királyné akkor még feketében, fátyollal a fején érkezett az eseményre. Esküvőjük után először 2004-ben találkoztak a pápával, aki akkor még II. János Pál volt, és Letícia természetesen akkor is feketét viselt.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 1](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-451500140.jpg)
Zsófia spanyol királyné
Ha már a spanyoloknál tartunk, nem Letícia az első, aki fehérben jelenhetett meg a pápa előtt, ugyanis anyósa, Zsófia spanyol királyné két évvel a koronázása után, 1977-ben viselt először fehér ruhát a pápa előtt, amikor VI. Pállal találkozott. A hét érintett közül Zsófia rendelkezik leghosszabb ideje ezzel a kiváltsággal: a most 82 éves királyné negyvenöt éve kapta meg a privilégiumot. 2005-ben XVI. Benedek pápával is találkozott, utoljára 2016-ban láthattuk fehérbe öltözni – menyével ellentétben ő hatalmas fejdíszt és csipkés ruhát viselt az alkalmon.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 2](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-52690688.jpg)
Paula belga királyné
Paula belga királyné II. Albert király felesége. Hercegnéként még feketében jelent meg a pápa előtt, de 1993-tól, nem sokkal azután, hogy Albert letette a királyi esküjét, már fehérben jelent meg a Vatikánban. Ha valaki megszerzi ezt a kiváltságot, nem jelenti, hogy kötelezően ebben a színben kell megjelennie – Paula élt is ezzel a lehetőséggel, és többször feketébe öltözött a pápai találkozóra. Ezen a fotón 2009-ben találkozott XVI. Benedek pápával.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 3](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-91728623.jpg)
Matild belga királyné
Paula menye, Matild még azelőtt, hogy hozzáment volna Fülöp belga királyhoz, feketében látogatta meg a pápát. Privilégiumával csak 2015-től él, amikor is Ferenc pápával találkozott. Mindez két évvel azután történt, hogy Fülöp letette királyi esküjét. A találkozóra egy tört fehér kosztümöt választott, hosszú, fehér csipkés fátyollal.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 4](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-465691524.jpg)
Mária Terézia luxemburgi nagyhercegné
Luxemburg is azon privilégiumokkal rendelkező országok közé tartozik, amelynek megadatott, hogy királyi családjának egy tagja fehérben mutathassa meg magát a pápa előtt. Ott Mária Terézia nagyhercegnét illeti a lehetőség, aki rendszeresen gyakorolja is ezt a jogát különböző ceremóniákon. Zsófia királynéhoz hasonlóan ő is előnyben részesíti a hagyományos, majdnem derékig érő, fehér hosszú fátylakat.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 5](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-57555373.jpg)
Charlène monacói hercegné
Monaco történelmében Charlène monacói hercegné az első, aki élhet ezzel a kiváltsággal – igaz, erről rendhagyó módon értesült mindenki. 2013-ban tetőtől talpig fehérben látogatta meg a Vatikánt, és mivel korábban kizárólag feketében és fátyolban jelent meg a pápa előtt, csak a fotók nyilvánosságra kerülése után jelentette be a Szentszék, hogy XVI. Benedek pápa egyébként korábban rábólintott, hogy ebben a színben jelenjen meg. A hercegné krémszínű kosztümöt és vállig érő csipkés fátylat viselt. 2016-ban már nem Benedek, hanem Ferenc pápával találkozott, akkor hófehér ruhában, kabátban és az alá betűrt fátyollal jelent meg, a száját pedig pirosra rúzsozta.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 6](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-505505864.jpg)
Marina Ricolfi Doria, Nápoly királyi hercegnéje
II. Umbertó, Olaszország utolsó királyának menyéről, illetve annak családjáról elég kevés információ található az interneten. Marina Ricolfi Doria az egyetlen, akit megillet a privilège du blanc annak ellenére, hogy hazájában megszűnt a királyság. A Wikipédia-oldala szerint svájci származású Doria többszörös vízisí-világbajnok, 1953 és 1956 között minden évben megnyerte az Európa-bajnokságot. Nápoly királyi hercegével 2003-ban jelentek meg a II. János Pál pápa születésnapja alkalmából rendezett ceremónián, az apropó kapcsán a nő hófehér viseletben bukkant fel, fején jókora fátyollal.
![Mutatjuk, ki az a hét nő a világon, akiknek szabad fehér ruhában találkozniuk a pápával 7](https://s.24.hu/app/uploads/2021/09/gettyimages-2009788.jpg)