Sport

Megbüntették az óriási nagyra nőtt teniszezőt

A jelek szerint nem csak a mérete – 211 centire nőtt – hatalmas a US Open 22. helyen kiemelt játékosának, Reilly Opelkának, hanem más is. Ráadásul míg a magassága adott esetben előnyt jelent a teniszpályán, a táskáján látható méretes logó kifejezetten hátránnyal járt számára a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Kapcsolódó
„Levághatja a karomat, ha előtte végigcsinálhatom a csapattal a döntőt”
Sipos Péternek már a zsebében lapult a korosztályos válogatottba szóló meghívó, amikor egy esés után szarkómát diagnosztizáltak az orvosok a könyökében. A félkarú kosáredző története kitartásról, sportszeretetről, szenvedésről és szenvedélyről.

Az amerikai teniszező szombaton, a harmadik fordulóban három szettben legyőzte a georgiai Nikoloz Baszilasvilit, de az ezért járó 265 ezer dolláros pénzdíjából csak 255 ezret tarthat meg. Tízezret ( kicsit több, mint három millió forintot) ugyanis azért kell fizetnie, mert rózsaszín táskáján túl nagy volt a szponzor – egy belga művészeti galéria – felirata.

A székbíró szólt, hogy le kellett volna méretnem a szöveget, de ezt túlzásnak éreztem. Nem az a dolgom, hogy méregessek, hanem az, hogy meccseket nyerjek. Ugyanakkor többen megúsztak már büntetést nagyobb logókkal is, szóval szerintem gondok lehetnek a jegyeladással

– idézte a méltatlankodó 24 éves játékost az MTI.

Opelkára a nyolcaddöntőben a dél-afrikai Lloyd Harris vár.

(Kiemelt képen Reilly Opelka (balra) fog kezet a dél-koreai Soonwoo Kwonnal miután legyőzte a US Open második fordulójában. Fotó ELSA / Getty Images via AFP)

US Open, 3. forduló, eredmények:

férfiak:
Djokovic (szerb, 1.)-Nisikori (japán) 6:7 (4-7), 6:3, 6:3, 6:2
Zverev (német, 4.)-Sock (amerikai) 3:6, 6:2, 6:3, 2:1-nél Sock feladta
Sinner (olasz, 13.)-Monfils (francia, 17.) 7:6 (7-1), 6:2, 4:6, 4:6, 6:4
Brooksby (amerikai)-Karacev (orosz, 21.) 6:2, 3:6, 2:6, 6:3, 6:3
Opelka (amerikai, 22.)-Baszilasvili (georgiai) 7:6 (7-5), 6:3, 6:4
Harris (dél-afrikai)-Shapovalov (kanadai, 7.) 6:4, 6:4, 6:4
Berrettini (olasz, 6.)-Ivaska (fehérorosz) 6:7 (5-7), 6:2, 6:4, 2:6, 6:3
Otte (német)-Seppi (olasz) 6:3, 6:4, 2:6, 7:5

 

nők:
Rogers (amerikai)-Barty (ausztrál, 1.) 6:2, 1:6, 7:6 (7-5)
Ka. Pliskova (cseh, 4.)-Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 6:2
Swiatek (lengyel, 7.)-Kontaveit (észt, 28.) 6:3, 4:6, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 14.)-Gracseva (orosz) 6:1, 6:4
Raducanu (brit)-Sorribes (spanyol) 6:0, 6:1
Andreescu (kanadai, 6.)-Minnen (belga) 6:1, 6:2
Szakkari (görög, 17.)-Kvitova (cseh, 10.) 6:4, 6:3
Bencic (svájci, 11.)-Pegula (amerikai, 23.) 6:2, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik