Továbbra is börtönben maradhat az a negyven körüli kiskunhalasi férfi, aki bosszúból felakasztotta a gyerekkori barátját egy tanyán öt évvel ezelőtt.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság szökés, elrejtőzés veszélye miatt továbbra is tartsa fennt az elsőfokon nyolc év börtönre ítélt férfi letartóztatását.
A két férfi gyermekkora óta ismerte egymást, s rendszeresen találkoztak. Az ügy sértettje rendszeresen pénzzavarban volt a drogfogyasztása miatt. Ezért különféle dolgokat lopott a barátja szüleitől, majd el is adta azokat. A lopásért elítélték, és az általa okozott kár kár nagy része is megtérült.
A barátja azonban ennek ellenére is meg akarta leckéztetni. Az egyik éjjel besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ekkor egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.
Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa a kutyájuk segítségével megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.
Az elsőfokú ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az ellen a terhelt és védője fellebbezést jelentett be elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig a kiszabott büntetés enyhítése érdekében.