Kultúra

Bonnie Tyler szeptember 11-én lép fel Budapesten

SVEN HOPPE / DPA / AFP
SVEN HOPPE / DPA / AFP
Kapcsolódó cikkek

Kicsivel több mint egy hét van hátra Bonnie Tyler budapesti koncertjéig, az énekesnő kilenc év után tér vissza a fővárosba, és szeptember 11-én, szombaton lép színpadra a Barba Negrában. Az énekesnő eredetileg tavaly júniusban lépett volna fel ugyanitt, ám a járványhelyzet miatt egy évvel halasztani voltak kénytelenek a rendezvényt. Az idei júniusi időpontot tovább csúsztatták, a szervezők tájékoztatása szerint szeptember 11-én pótolják a brit legenda koncertjét.

A női Rod Stewartnak is nevezett walesi énekesnő pályája még a 70-es években indult, nevéhez számos sláger és rekord kötődik: ő volt például az első női előadóművész, aki rögtön az első helyen debütált a brit albumlistán a Faster than the Speed of Night című lemezével, és szintén ő volt az első walesi énekesnő, aki az amerikai toplisták élére tudott kerülni. Bár idén töltötte be a hetvenet, fáradhatatlanul zenél, albumot készít, koncertezik, legnagyobb slágereit – köztük a Total Eclipse of the Heartot vagy a Holding Out For a Herót – a mai napig folyamatosan játsszák a rádiók. Az énekesnő legutóbb 2019-ben járt Magyarországon a Tokaj Fesztiválkavalkádon, Budapesten 2012-ben zenélt utoljára a Budavári Palotában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik