Élet-Stílus

Kisebb lehet a fiúk pénisze a csirkeszárnytól

A PETA legalábbis erre hivatkozva tiltotta le a várandósokat a buffaloi csirkeszárnyfesztiválról.

„Valószínűleg kétszeri meggondolják majd a várandós nők, hogy esznek-e szárnyasból készült ételeket, most hogy tudják, hogy a baromfik húsába kerülő egyik vegyület károsan hat a magzat nemi szervének méretére” – mondja a People for the Etical Treatment of Animals (vagyis a PETA) egyik kampányfőnöke, Lindsay Rajt.

A harcos állatvédők, akiknek azért lássuk be, volt már ennél sokkal bizarrabb akciója is (elég ha csak azokra a meglehetősen pikáns videókra gondolunk, melyekkel a vegetáriánus életmódot reklámozták) azt szeretnék elérni, ha a szombaton induló Buffalo Csirkeszárny Fesztiválról legalább a várandós nők távol maradnának.

A PETA állításait egyébként a Future Families vizsgálatára alapozza, melyet 2 hónapostól 3 éves korig végeztek el olyan fiúgyermekeken, akiknek édesanyjánál korábban megmérték a ftalátok szintjét (ezek azok a kémiai vegyületek, melyekből a szárnyasok húsában is van). Az eredmények szerint azoknak a fiúknak, akiknek édesanyjánál magas volt a ftalátok szintje, kisebb (lesz) a nemi szervük.

Az édesanyák egyébként nem veszik komolyan az állatvédők állításait: a többség meg van róla győződve, hogy az egész átverés, amit szerintük bizonyít, hogy gyermekeik „remekül fel vannak szerelve” annak ellenére, hogy terhességük alatt bőven ettek szárnyashúst is.

A csirkeszárnyfesztivál kapcsán a PETA egyébként nemcsak elijeszteni, de elrettenteni is próbál: igyekeznek mindenkit emlékeztetni, hogy a több ezer levágandó állatot – azelőtt, hogy elvágnák a torkukat – a lábuknál lógatják fel, sokukat pedig úgy dobják a tűzforró vízbe kopasztani, hogy még élnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik