Bűnösnek mondta ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfit, aki ököllel esett egy másik drukkernek a júniusi magyar-portugál Eb-mérkőzés kezdete előtt.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint egyetértett az ügyészség indítványával, és 200 ezres pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt, és egy évre eltiltotta a futballszövetségek által rendezett sportrendezvények látogatásától.
A magyar férfi nézőként volt jelen a Puskás Arénában megrendezett Magyarország–Portugália válogatott labdarúgó-mérkőzésen. A meccs kezdete előtt összeszólalkozott egy másik magyar férfival a lelátón, majd ököllel többször is arcon ütötte. A sértett társaságában tartózkodó személyek fellépése miatt azonban felhagyott cselekményével. A megütött szurkoló könnyű sérüléseket szenvedett.
A férfi beismerte a bűnösségét. Az ítélet jogerős. Az esetről készült videót ide kattintva nézheti meg.