Belföld

ATV: A pluszpontok miatt felpörgött a jelentkezés az egyetem előtti katonai szolgálatra

Aránytalanul magasnak tartja az ADOM Diákmozgalom, hogy a jövőben félévenként 32 pluszpontokat kapnak a felsőoktatási felvételi eljárásban azok a fiatalok, akik az egyetem előtt a honvédségnél szolgálnak – közölte az ATV Híradója.

A hírműsor felidézte Benkő Tibor, honvédelmi miniszter bejelentését, amely szerint a jövőben pluszpontokat kaphatnak azok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet a honvédségnél szolgálnak. Hat hónapért 32, egy évért 64 jár, miközben egy komplex középfokú nyelvvizsgáért eközben 28 pontot írnak jóvá a felvételin.

Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint nehéz ezt a két területet összehasonlítani.

Azt ugyanakkor biztosnak gondolom, hogy a nyelvtudás nagyon fontos a mai fiatalság számára, amit feltétlenül pluszponttal kell honorálni

– tette hozzá híradónknak nyilatkozva, és megjegyezte, hogy szerinte az egyetemi felvétel követelménye kellene, hogy legyen.

Az ADOM Diákmozgalmnál a híradónak azt mondták: ők a tudás alapú felvételiben hisznek.

Aránytalanul magasnak tartjuk azt a pontot, ami egy olyan egyetem előtti önkéntes katonaságért jár, ami irreleváns tudással, képességekkel és tapasztalattal ruházza fel a diákokat

– fogalmazott a mozgalom szóvivője, Schermann Fruzsina.

Összehasonlításképpen megemlítette, hogy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyekről is csak a releváns tárgyak eredményeit szokták beszámítani a felvételibe

A szervezet szerint az intézkedés lényegében egy pluszpontokért bevezetett lopakodó sorkatonai szolgálat.

A Honvédelmi Bizottság DK-s alelnöke is aránytévesztésnek tartja a javaslatot. Vadai Ágnes azt mondta: újragondolná Benkő Tibor bejelentését, ami szerinte arra utal, hogy a Magyar Honvédségnek komoly gondjai vannak, leginkább létszám tekintetében.

Az ITM híradónk kérdésére azt válaszolta: a fiatalok támogatása céljából indították el új szolgálati formaként az önkéntes katonai szolgálatot. Hozzátették: a szeptember közepén induló lehetőségre első ütemben mintegy négyszázan jelentkeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik