Belföld

Meghalt Hankiss Ágnes

MTI/Európai Parlament/Benoit Bourgeois
MTI/Európai Parlament/Benoit Bourgeois

71 éves korában elhunyt Hankiss Ágnes, a Fidesz volt európai parlamenti képviselője, tudatta kedden a fia, Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Hankiss Ágnes 1950. március 7-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett klinikai pszichológia diplomát. Később a társadalomlélektan területén bölcsészdoktori címet szerzett.

Politikai tevékenységét 1990-1994-ig a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-frakciójában kezdte. Ezt követően 1998-ig a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének tanácsadója volt. Eközben 1995-től 2009-ig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik alelnöki tisztségét töltötte be, valamit 1996-2008-ig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes delegáltja volt. 2000-2003-ig a Károlyi Palota Kulturális Központ főigazgatójaként dolgozott. 2003-tól a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, 2008-tól pedig a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja.

2009 és 2014 között a Fidesz európai parlamenti képviselője volt, 2016 óta pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense és a Terrorelhárítási Tanszék megbízott vezetője. Hankiss Ágnest 2019 decemberében választotta meg a parlament a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának.

Erdős Ágnesként született (édesapja Erdős Péter a Kádár-kor állami popmenedzsere) volt, és első férje, Hankiss Elemér után vette fel a Hankiss vezetéknevet. Második férje, Vitézy László filmrendező volt.

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán egy közös képpel búcsúzott tőle, a poszthoz pedig azt írta,

régi harcostársunktól búcsúzunk. Isten Veled, Ági!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik