Nagyvilág

Lengyelország mentőakciót tart Afganisztánban, de a menekülőknek önállóan kell eljutniuk a reptérre

MTI/EPA
MTI/EPA

Két lengyel katonai repülőgép úton van, a harmadik pedig rövidesen elindul Kabulba, hogy kimenekítsen mintegy száz embert – zömében afgánt –, aki korábban együttműködött a lengyel katonai, illetve diplomáciai misszióval – közölte kedd reggel a varsói kormányfői hivatal vezetője.

Az MTI tudosítása szerint Michal Dworczyk a Polsat News Lengyel kereskedelmi hírtelevízióban elmondta: az evakuáció egyes, Afganisztánban tartózkodó lengyeleket is érint. A végleges utaslista a helyszíni helyzettől függ, amely dinamikus, a menekülőknek önállóan kell eljutniuk a kabuli repülőtérre – jegyezte meg Dworczyk.

Megerősítette: Mateusz Morawiecki miniszterelnök döntésével összhangban szükség esetén megnövelik az evakuációs műveletben bevetett eszközöket úgy, hogy minden, a lengyel katonákat és diplomatákat korábban támogató afgán elhagyhassa az országot.

Morawiecki vasárnap jelentette be, hogy Varsó humanitárius vízumot ad 45 afgán személynek és családtagjaiknak, akik például tolmácsként vagy helyi kísérőként együttműködtek Lengyelországgal és az Európai Unió kabuli képviseletével. A lengyel elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda főnöke, Pawel Soloch később elmondta: minden jel arra vall, hogy a Morawiecki által bejelentettnél több vízumot is kiállítanak.

A hét végén a tálib lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba, Kabulba, és elfoglalták a kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.

Kapcsolódó
Visszatér a középkor Afganisztánban, vagy a tálibok megváltoztak?
Az afgán kormány kártyavárként omlott össze vasárnapra, az államfő valószínűleg Tádzsikisztánba menekült, a tálibok bevonultak a fővárosba. Mi lesz most Afganisztánban, és mire számíthat a világ a fundamentalista szervezettől az elkövetkező időben?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik