A BRDSZ “mélyen elítéli az utóbbi időben történt, az egyes rendőrök által elkövetett jogsértéseket, és egyetért azzal, hogy a legszigorúbb és legkörültekintőbb módon történjen meg az egyes cselekmények, s az azokat lehetővé tevő körülmények kivizsgálása” – áll a közleményben.
Mint írták, a szakszervezet ugyanakkor felháborítónak tart minden olyan értékelést, általánosítást, amelynek az a következménye, hogy a bűnös tetteket a teljes rendőri állományra rávetítve,a negatív eseteket ismételten általánosítva az egész testület létjogosultságát kérdőjelezik meg.
“Azt szeretnénk, aki vétett, bűnhődjön a törvényesen lefolytatott és jogerősen befejezett döntéseknek megfelelően, nem pedig holmi közfelkiáltások figyelembevétele árán.”
“A többség tisztességesen szolgál és véd, nem a parancsnokok és a vezetők lopnak, csalnak, erőszakolnak, hanem az egyes megtévedt emberek, akiknek, ha ez bebizonyosodott, nincs helyük köztünk. Kiállunk viszont minden ártatlanul megvádolt rendőr mellett, és a jövőben is minden segítséget megadunk jogvédelmükhöz” – írják.