Sport

NHL-edzővel és nyolc új játékossal készül a fehérvári hokicsapat

Ben Nelms / Getty Images via AFP
Ben Nelms / Getty Images via AFP

Új edzővel, az amerikai Kevin Constantine-nal és nyolc új játékossal kezdi meg a felkészülést a Hydro Fehérvár AV19 férfi jégkorongcsapata, ismertette a klub általános igazgatója hétfőn Székesfehérváron.

Szélig Viktor a sajtótájékoztatón elmondta: az NHL-es vezetőedzői tapasztalattal is rendelkező 62 éves szakemberrel kettő plusz egyéves szerződést kötött az osztrák ligában szereplő székesfehérvári klub.

Az igazgató reményei szerint az új vezetőedző új mentalitást is hoz a csapathoz, segítve az előrelépést. Szükség is lesz rá, hiszen a ligában idén a korábbinál hárommal több csapat indul, és 14 együttes közül nehezebb lesz a legjobb nyolcba jutni.

A bemutatkozó Kevin Constantine arról beszélt, nem ismeretlen helyre érkezett. Játékosoktól, edzőktől is hallott már a Székesfehérváron folyó munkáról, sőt tíz éve egyszer tárgyalt is már a klubbal. Kiemelte: izgatottan várja a közös munkát, és szeretné, ha a csapat, valamint a magyar jégkorongsport is profitálna érkezéséből.

Idén rendhagyó módon készül fel a csapat a szezonra, hiszen kilenc játékos kapott meghívót az olimpiai selejtező előtt álló magyar válogatott összetartására, és szlovén, illetve olasz válogatottja is van a klubnak, idézte Szélig Viktort az MTI.

A csapathoz nyolc új játékos érkezett: a kapuba a finn Rasmus Tirronen, a védelembe az amerikai Josh Atkinson, a kanadai Gleason Fournier és a svéd Henrik Nilsson, a támadósorba visszatért Magosi Bálint, valamint érkezett Újbudáról Terbócs István, továbbá két amerikai, Brady Shaw és Colin Jacobs.

A Hydro Fehérvár AV19 első felkészülési mérkőzését pénteken zárt kapuk mögött a Ljubljanával vívja hazai környezetben, majd Diósgyőrbe látogat, szeptember 9-10-én az Ifj. Ocskay Gábor-Emléktornán pedig a közönség előtt is bemutatkozik az Érsekújvár és a Gyergyó ellen. Ezt követi még egy idegenbeli Érsekújvár elleni meccs..

A csapat idei mezével az 1981-es első bajnoki cím előtt tiszteleg.

Gál Péter Pál klub arról is beszélt, a bérletárak idén nem változtak, a tavalyi szezonra is érvényes bérlettel rendelkező szurkolók két lehetőség közül választhatnak. Húszszázalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg az alapszakaszra szóló bérletet, vagy a klubot támogatva teljes árat is fizethetnek, így viszont a szezon minden mérkőzésére érvényes lesz bérletük. Hozzátette: a jegyárak emelkednek a tavalyihoz képest.

A klub elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a mérkőzések a jogszabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogathatók. A védettség az, ami lehetővé teszi, hogy normális életet éljünk, fogalmazott az oltásra buzdítva.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy nem csak életben maradt a klub a járványhelyzetben, de sztáredzőt is sikerült igazolniuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik