A Szerencsekerék legutóbbi adásában Zimány Linda volt a sztárjátékos, ráadásul neki sikerült a fődíj játékra is bekerülnie. A szerencse azonban nem kedvezett neki a végső fordulóban. Kevés betűt kapott a megfejtéshez és habár a kategória miatt könnyen ki lehetett volna találni a feladványt, Zimánynál teljes volt a homály.
Az idő lejárta után Kasza Tibi próbálta rávezetni, teljesen körbe is írta neki a megfejtést, de az ügyvéd továbbra is csak pislogott és ezzel több mint két és fél millió forinttól esett el. Magyarázata szerint nem az ő sportja a vadvízi evezés, ezért nem is jött rá, hogy erről van szó.
Ez nem jutott volna eszembe soha. Annyira messze állnak tőlem az extrém sportok, hogy ennél messzebb semmi nem tud állni tőlem.