Kultúra

Meghalt Sződy Szilárd, a Magyar Rádió egykori dramaturgja

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA

81 éves korában elhunyt Sződy Szilárd rendező, dramaturg, tanár, a Magyar Rádió Rádiószínházának egykori dramaturgja – közölte a család hétfőn az MTI-vel.

Sződy Szilárd 1940. július 16-án született Budapesten. 1963-ban az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar-történelem szakon diplomázott. Ezután Pécsen egy technikumban, majd a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán tanított, ahol adjunktusi címet szerzett. 1970-ben doktorált historiográfiából.

1963-tól rendszeresen foglalkozott versmondókkal, vezette a Városi Színpadot, ahol több ősbemutatót és saját dramatizálást mutatott be. Több amatőr színházi fesztiválon nyert fő és egyéb díjakat. Éveken át megyei színjátszó szakreferensként dolgozott. 1979 és 1982 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakát.

Az 1980-as években országos jelentőségű versmondóműhelyt vezetett a Fővárosi Művelődési Házban. 1982-től az akkori Művelődési Minisztérium Színházi Osztályára került, ahol főelőadóként dolgozott. Többek között részt vett a Játékszín és a Rock Színház megalapításában.

Az 1980-as évektől a Dunaújvárosi Bemutatószínpadnál, a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál, a győri Kisfaludy Színháznál és a tatabányai Jászai Mari Színháznál dolgozott külsős dramaturgként. Az 1970-80-as években több elemző kritikája jelent meg a Színház folyóiratban. 1987-től 2002-ig a Magyar Rádió Rádiószínházánál dolgozott, különböző drámákat alkalmazott a rádióra, hangjátékok dramaturgja és rendezője volt. 1992 és 1997 között megszakításokkal a Nemzeti Színház Színiakadémiáján dramaturgiát és műelemzést tanított, évekig vezette is az akadémiát.

2005-ben Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjjal jutalmazták. Az elmúlt években a Budaörsi Játékszínben és többnyire saját társulattal nem rendelkező színházakban dolgozott. Budaörsi Játékszín 1998-2008 címmel jelent meg könyve 2008-ban.

Sződy Szilárd vasárnap, hosszú betegség után, családja körében halt meg. A hírt a család közölte hétfőn az MTI-vel.

Kép: A főként rádiójátékok készítésére szolgáló 20-as stúdió a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületegyüttesében. Fotó: Zih Zsolt / MTVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik