Közélet

Azt várja a pécsi elszámoltatási „terminátor”, hogy befogadják az ellenzéki pártok

Bodnár Imre Facebook oldala
Bodnár Imre Facebook oldala

Új szereplő jelentkezett be az ellenzéki előválasztásra a Pécset is magába foglaló Baranya megyei 1-es számú országgyűlési választókerületben. Bodnár Imre ügyvéd, a pécsi elszámoltatás frontembere az MSZP és a Párbeszéd által támogatott Mellár Tamás, valamint a momentumos, de a DK támogatását is magáénak tudó Nemes Balázs kihívója lehet, amennyiben valamelyik ellenzéki párt hajlandó lesz felsorakozni mögé.

Bodnár Imre a napokban egy Facebook-videóban jelentette be indulási szándékát. A felvételen arról beszélt, az önkormányzat korábbi, fideszes időszakát érintő pécsi átvilágítás eddigi eredményei őt is megdöbbentették, pedig még nem értek a munka végére: több mint 3 milliárd forint értékben tártak fel szabálytalanságokat, amiből 1 milliárd forintos „elkövetési értékben” 17 rendőrségi feljelentést tettek. Szerinte több olyan bűncselekményt is feltártak, amelyeknek szigorú, börtönévekben mérhető következményei lesznek.

Bodnár Imre eddig távol tartotta magát a pártpolitizálástól, a 2019-es önkormányzati kampány idején csatlakozott Péterffy Attila csapatához. Az ellenzéki győzelem után az új polgármester mellett ő lett az önkormányzat gazdálkodásának legfőbb átvilágítója, eddig azonban csak ebben a minőségében vett részt a helyi politikában.

A 24.hu kérdésére Bodnár azt mondta, azért döntött a képviselői indulás mellett, mert szerinte a 2022-es választás lesz az utolsó lehetőség az ellenzék számára, hogy a jogállami keretek leépítését megakadályozza.

Ha Orbán Viktor rendszerét még egy választás megerősíti, akkor elképzelni sem tudom, milyen megoldásokkal élnek majd, de biztosak lehetünk abban, hogy a jogállami intézményrendszer lebontása fel fog gyorsulni.

A pécsi ügyvéd a videóban Mészáros Lőrinccel is poénkodott. Azt állította, megfogadta a milliárdos közismert intelmét, miszerint „bátorok legyetek”, döntését mégis inkább az inspirálta, hogy az átvilágítások Pécsett szerzett tapasztalatait országos szinten is hasznosíthassa.

Óriási az igény az elszámoltatásra. Az nem engedhető meg, hogy azok, akik közpénzekkel gazdálkodnak, biztosak lehessenek abban, hogy az igazságszolgáltatás nem éri el őket

– mondta lapunknak Bodnár. Az ügyvéd azt közölte, már Péterffy Attila felkérése idején arról volt szó, hogy egy olyan modellt kell Pécsen kidolgozni, amely országos szinten egy szélesebb körű átvilágításra is alkalmazható lesz.

A pécsi módszer lényege, hogy egy tizenhét tagú csapat vizsgálja meg az önkormányzat többségi tulajdonában lévő cégek, az önkormányzati intézmények és a polgármesteri hivatal közpénzgazdálkodását, és kiemelik a visszaélésgyanús eseteket. Azokban az ügyekben, amelyekben a gazdálkodás szabályai sérültek, és nem elég a rossz gyakorlatot megváltoztatni, feljelentést tesznek. A rendőrség munkáját megkönnyítendő alaposan előkészítették a beadványokat, így nem csoda, hogy az eddigi 17 feljelentés alapján mindegyik ügyben elrendelték a nyomozást. Igaz, a rendőrség azóta két ügyben már meg is szüntette a vizsgálatot, ezekben az önkormányzat pótmagánvádas eljárást kezdeményezett.

Arra kérdésre, hogy dicséretnek vette-e, amikor a polgármester terminátornak titulálta, azt mondta, biztos benne, hogy Péterffy Attila az elszántságot és a kitartást díjazta a megfogalmazással.

Marjai János / 24.hu Péterffy Attila

Az elmúlt hetekben Pécsen sem ment simán az együttműködés az ellenzéki tárbor szereplői között. A Mellár Tamás vezette Mindenki Pécsért Egyesület kizárta soraiból a megyei jogú várost 2019 óta vezető ellenzéki polgármestert.

Kapcsolódó
„Nem izgat, mi történik a pécsi politikában, csak az érdekel, hogy a Fidesz jövőre ne nyerjen”
A várost irányító ellenzéki összefogás kényelmes fölénye minimális többségre olvadt a pécsi közgyűlésben. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vezetést megosztó ellentétek mennyire befolyásolhatják a 2022-es választási esélyeket.

Bodnár közölte, hogy ő eddig is „teljes mellszélességgel a polgármester mellett állt a városvezetés megújításában”, és ez továbbra is így lesz.

Az egyesület remek kezdeményezés volt, amikor elindult, de a későbbi tevékenységében én nem vettem részt, kizárólag az átvilágítással foglalkoztam.

Az ügyvéd azt mondja, nincs semmilyen pártkötődése, ezért csak most fog levelet írni a pártelnököknek, hogy személyes találkozót kérjen.

Emlékeztetett: az ellenzéki pártok állították fel az előválasztási szabályokat, így július 26-ig lehetett bejelentkezni a rendszerbe.

Én az ő szabályaik szerint jártam el. Ha most ők megkötöttek olyan alkukat, amelyek lehetővé teszik, hogy az első napon ellehetetlenüljön a jelölti státusz a bejelentkező számára, arról én nem tehetek. Én úgy gondolom, ezek a pártok demokratikus szervezetek, remélem, valamelyik biztosan fog adni befogadó nyilatkozatot

– tette hozzá Bodnár Imre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik