Gazdaság

484 ezer forintért adná ki átvilágítási jelentéseit az erzsébetvárosi önkormányzat

Farkas Norbert/24.hu
Farkas Norbert/24.hu

Közel félmillió forintot kér az erzsébetvárosi önkormányzat azért, hogy a kerületi cégek átvilágításáról szóló jelentését közérdekű adatkérésre kiadja – írja az Átlátszó. A portál cikkéből az is kiderül, hogy a 484 ezer forintos összeget arra hivatkozva kérik, hogy az iratokból ki kell takarniuk a személyes adatokat.

A DK-s Niedermüller Péter vezette hivataltól a lapnak úgy fogalmaztak, hogy: „az átvilágítási jelentések terjedelme kb. 1100 oldal, és az igénylő által meg nem ismerhető személyes adatokat is tartalmaz, ezért (…) anonimizálni szükséges (…) 110 óra munkaerő ráfordítás ellentételezéseként 484.000, azaz négyszáznyolcvannégyezer forint költségtérítést állapítok meg.”

Az Átlátszó azt követően szerette volna kikérni az adatokat, hogy több cikkben is foglalkoztak a Klauzál téri vásárcsarnok ügyével. Az ellenzéki vezetésű erzsébetvárosi önkormányzat olyan feltételekkel örökölte meg az előző, fideszes kerületi vezetéstől az 1,76 milliárdból felújított csarnoképületet, hogy azokban kódolva van a veszteséges üzemeltetés. Niedermüller Péter polgármester előterjesztésére most a Szini Béla vendéglátós vállalkozóhoz köthető cégekhez kerülhet a piac működtetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik