Nagyvilág

Már több mint 150 halottja van a nyugat-európai ítéletidőnek

CHRISTOF STACHE / AFP
CHRISTOF STACHE / AFP

Tovább emelkedett a Németországot, Belgiumot és Hollandiát sújtó áradások halálos áldozatainak száma. Sajtóbeszámolók szerint Németországban már több mint 130-an haltak meg a rendkívüli időjárás következtében, ebből kilencven ember az ahrweileri járásban, Rajna-vidék-Pfalz tartomány északi részén. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban eddig 43 elhunytról tudnak. Sokakat még mindig keresnek.

A helyzet továbbra is kritikus. Szombatra virradóra evakuálni kellett Wassenberg település Ophoven nevű városrészét, miután átszakadt a Rajna egyik gátja. A kitelepítés 700 embert érintett, egyelőre nem tudni, hogy mekkora kár esett a gát szerkezetében.

A Spiegelnek a német hadsereg egyik tábornoka azt mondta, hogy a mostanihoz hasonló időjárási katasztrófában még nem volt része, és hogy a látvány még a tapasztalt katonákat is megdöbbentette. A katonák a következő napokban azon fognak dolgozni, hogy megtisztítsák az utakat és a hidakat a hordaléktól.

Belgiumban helyi sajtóbeszámolók szerint pénteken huszonháromra emelkedett az elhunytak száma és legkevesebb húsz embert eltűntként tartanak nyilván, több mint 41 ezer ember pedig továbbra is elektromos áram nélkül maradt. Alexander De Croo belga miniszterelnök július 20-ra nemzeti gyásznapot hirdetett a katasztrófa miatt. Egyes helyeken annyi eső esett le egyszerre, amennyi kétszáz évente egyszer. A helyzet egyelőre itt is nagyon veszélyes, különösen a megáradt Meuse folyó okozhat még gondokat.

A hollandiai Venlo városban tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát, mivel a városon keresztülhaladó Maas folyó vízszintje a várnál jóval gyorsabban emelkedett Limburg tartomány északi részén. Péntek délután, szintén Limburgban több falut kellett kitelepíteni, mert átszakadt egy gát a Juliana-csatorna mellett. Az evakuálás során légvédelmi szirénákat is működésbe hoztak.

Pénteken Kövér László együttérző táviratot küldött a német és belga parlamenti elnököknek. A házelnök Wolfgang Schäublénak, a német szövetségi parlament, a Bundestag elnökének, Reiner Hasaloffnak, a német szövetségi tanács, a Bundesrat elnökének és Szász-Anhalt tartomány miniszterelnökének, André Kupernek, Észak Rajna-Vesztfália tartományi parlament elnökének, Hendrik Heringnek, Rajna-vidék-Pfalz tartományi parlament elnökének, Patrick Dewaelnek, a belga szövetségi képviselőház elnökének, valamint Sabine Laruelle-nek, a belga szövetségi felsőház elnökének címzett levelében részvétét fejezte ki az árvíz halálos áldozatai hozzátartozóinak, a katasztrófa sújtotta térség sérültjeinek és károsultjainak. A házelnök megdöbbenését fejezte ki a hirtelen bekövetkezett emberi és anyagi veszteségek miatt.

Kapcsolódó
„Ez horror. Nem tud mást tenni az ember, mint sírni”
Történelmi méretű árvíz sújtja Németország nyugati részét, de súlyos a helyzet Hollandiában és Belgiumban is. Egész települések kerültek víz alá, csak Németországban legalább százan haltak meg, de sokakat eltűntként tartanak nyilván. A politikusok szerint egyértelmű, hogy a katasztrófa oka a klímaváltozás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik