Közélet

Miniszteri biztost kapott a mohácsi csata 500. évfordulója

Sóki Tamás / MTI
Sóki Tamás / MTI

Semjén Zsolt kinevezte Hargitai János országgyűlési képviselőt „a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá”, írja az Index a csütörtök este megjelent Hivatalos Értesítő alapján.

Az utasítás értelmében július 5-től Hargitai János miniszteri biztosként „ellátja a mohácsi csata mint a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének meghatározó eseménye 500. évfordulójával összefüggő történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból kiemelkedő jelentőségű megemlékezés megszervezésével és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések koordinálásával kapcsolatos feladatokat”.

Ennek keretében

  • nyomon követi és felügyeli a megemlékezés programsorozatának előkészítési és megvalósítási munkálatait annak érdekében, hogy az kulturális, történelmi, nemzeti önazonossági, térségfejlesztési és külpolitikai jelentőségéhez méltó módon kerüljön megrendezésre;
  • összehangolja a megemlékezés előkészítésében és megvalósításában közreműködő szervezetek munkáját, illetve a programsorozat társadalmi kommunikációját;
  • figyelemmel kíséri a mohácsi csatával kapcsolatos történeti kutatásokat, régészeti feltárásokat és művészeti alkotások létrehozását;
  • ösztönzi és segíti a térség infrastrukturális fejlesztéseit, felügyeli a megemlékezéshez kapcsolódó kulturális és turisztikai beruházásokat;
  • figyelemmel kíséri és előmozdítja a megemlékezés nemzetközi megismertetését, közreműködik azon partnerkapcsolatok kiépítésében és ápolásában, amelyek a megemlékezés nemzetközi dimenzióinak erősítésére, így különösen az érintett nemzetekkel történő tudományos és kulturális együttműködésre irányulnak.

A miniszteri biztos jazásra és juttatásokra nem jogosult, egyfős titkárság segíti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik