Belföld

Mamutkórház belvárosi ingatlanokért?

Háromezer ágyas megakórházat építene a Nagyvárad téren a Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-helyettes: a győztes pályázó a beolvasztandó négy kórház és 10-12 klinika patináns épületeit kapná „cserébe”.

A hírek szerint a 30-40 milliárd forintos, 2009-re elkészülő beruházás költségeit a győztes pályázó állná, annak fejében viszont megkapná a mamutintézménybe olvadó Szent István, Szent László, Merényi Gusztáv Kórházat és a Heim Pál Gyermekkórházat, valamint az egyetem 10-12 klinikájának ingatlanait.


A Semmelweis Egyetem (SE) azonban ragaszkodik a 130 éves, védettnek nyilvánított épületeihez, amelyekről a hatályos törvény szerint az intézmény vagyongazdálkodási tanácsa dönthet. Annál inkább, mert saját telkén központi klinikai tömb építésére pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), oda telepítené a manuális szakmákat.

A Fővárosi Közgyűlés csupán egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével bízta meg az illetékeseket, ennek szeptember végéig kell elkészülnie – jelentette ki a Világgazdaságnak Czuk Dóra, a Fővárosi Önkormányzat sajtófőnöke. Céljuk egy a mainál szervezettebb és racionálisabban működő egészségügyi intézmény létrehozása, ezt az egyetemmel együtt fejlesztenék ki.


Az önkormányzat csupán a saját ingatlanai fölött diszponál, s terve szerint az említett kórházak megszüntetése után egy 1500 ágyas, korszerű intézményt létesítene a Nagyvárad tér közelében. S mivel ehhez közel helyezkednek el az egyetemi klinikák, célszerű lenne, ha ugyanazon a telephelyen egy másik, 1500 ágyas intézményt hozna létre az SE is.

Horváth Csaba valóban megkereste az SE vezetőségét a javaslatával, de konkrét megállapodás nem született – tudatta a lappal az egyetem. Mivel Nyugat-Európában már bebizonyosodott, hogy a megakórházak működtetése nemcsak az orvos, az ápoló, az asszisztens és a beteg között kialakuló személyes kapcsolatnak árt, hanem elavult és üzemgazdasági szempontból is veszteséges, ezért az SE vezetősége hatástanulmányt kér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik