Élet-Stílus

Tanítani fogják a „mamipornót”

e-l-james (e. l. james, )
e-l-james (e. l. james, )

Az egyetemi kurzuson többek között azt is vizsgálják, hogyan hat a nők szexuális szokásaira egy ilyen sikerkönyv.

Családon belüli erőszak, női szexualitás, eltárgyiasodás – íme csupán néhány a szempontok közül, amelyek alapján a januárban kezdődő kurzus 25 szerencsés hallgatója boncolgathatja a Szürke ötven árnyalata című regényt és folytatásait.

A Magyarországon is népszerű sorozat, amelyet széles körben csak „mamipornóként” emlegetnek, egy frissen végzett egyetemista és a manipulatív, uralkodási kényszerrel küzdő, nem mellesleg a szadomazo szexért rajongó üzletember kapcsolatáról szól. A szerző, E.L. James egy kétgyermekes brit ex-forgatókönyvíró, aki korábbi munkáját megunva inkább erotikus fantáziáiban élte ki magát.

A sorozat pedig meglepően sikeres lett: ami nem csak az eladott példányszámokban mérhető, de az azóta értékesített szexuális játékszerek számában is. Ez ugyanis folyamatosan, egyenes arányban nő a rajongók számával. A szakemberek szerint a regény elsősorban a már hosszabb ideje együtt élő, középkorú párok életébe hozott új színt, ők azok, akik a könyvbeli erotikus jelenetek hatására újra egymásra találhatnak az ágyban is.

De nem csak a szadomazo szex miatt érdekes a sorozat, legalábbis ezt állítja az American University egyik professzora, aki a sorozat apropóján új kurzust indít januártól. A hallgatóknak itt alkalmuk lesz arra, hogy egy sikerkönyv kapcsán vitassák meg a családon belüli erőszakról és a különböző szexuális szokásokról alkotott véleményüket.

A The Daily Beast című online hírportál szerint a hallgatók többek között újraírják majd a jelenetet, melyben a főszereplők beteljesítik szerelmüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik