Nagyvilág

Napokon belül megszűnhet Hongkong legnagyobb demokráciapárti lapja

ISAAC LAWRENCE / AFP
ISAAC LAWRENCE / AFP

Napjai lehetnek hátra Hongkong legnagyobb demokráciapárti, Kína-kritikus lapjának, a Daily Apple-nek, mondta a BBC cikke szerint Jimmy Lai, a lap börtönbe zárt tulajdonosának tanácsadója. Mark Simon szerint a lap nem tehet semmit, amíg egyik bankszámlája sem működik, mivel a cégeknek illegális úgy fizetést ígérniük vagy szolgáltatásokat megrendelniük, hogy nincsen hozzáférésük számláikhoz.

Múlt héten a hatóságok 18 millió hongkongi dollár értékben fagyasztották be annak a három társaságnak a számláit, amelyek érdekeltek a napilapban. A Daily Apple bulvárlapnak indult, mára a Kína-barát hongkongi vezetés és Kína erőteljes kritikusaként tartják számon. Múlt hét csütörtökön 500 rendőr razziázott a irodáiban a hivatalos közlés szerint a nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt, az újság főszerkesztőjét és négy vezetőjét otthonaikban tartóztatták le. A hongkongi rendőrség közlése szerint 2019 óta az Apple Daily több mint 30 olyan cikket közölt, amelyben arra szólították fel országokat, hogy vessenek ki szankciókat Hongkonggal és Kínával szemben.

A kínai népgyűlés tavaly júniusban fogadta el a Hongkongra vonatkozó új nemzetbiztonsági törvényt, ami alapján szeparatizmus, felforgatás és terrorizmus, valamint más országokkal való összejátszás miatt is elítélhetnek hongkongiakat akár életfogytiglani börtönbüntetésre. A törvény tavalyi bevezetése óta több tucat demokráciapárti aktivistát tartóztattak le Hongkongban.

Kapcsolódó
Magyar vétó miatt nem ítélte el az EU Kínát a Hongkonggal kapcsolatos lépéseiért
Így napirendre sem vették. Érdekes volt a magyar képviselő érvelése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik