Otthon

Eladja álomházát a bokszvilág egykori fenoménja

Paul Archuleta/Getty Images
Paul Archuleta/Getty Images
Azok a hírességek, akik Hollywoodnál csendesebb életet keresnek, Pacific Palisades-on ilyenre találnak.

Akik nem járatosak a bokszvilág mindennapjaiban és történelmében, még azoknak is ismerősen csenghet az amerikai Ray Charles Leonard, ismertebben „Sugar” Ray Leonard neve, akit minden idők egyik legnagyobb bokszolójának tartanak.

Boksz és közélet

A világhírű ökölvívó 1976-ban Montrealban könnysúlyban olimpiai aranyérmet szerzett, majd 1977 és 1997 között a profik között versenyzett, és öt súlycsoportban szerzett világbajnoki címet.

Visszavonulása után sem kerülte a nyilvánosságot, motivációs előadóként és alkalmi tv-szereplőként tűnt fel, és reklámfilmekben is szerepelt. Az egykori bokszfenomén és felesége, Bernadette 2001-ben megalapította a Sugar Ray Leonard Alapítványt, hogy támogassa a Fiatalkori Diabétesz Kutató Alapítványt és annak munkáját.

A házaspár most azzal került az amerikai sajtó címlapjaira, hogy eladják a Csendes-óceánra néző Pacific Palisades-i ingatlanjukat. Az 1,7 hektáros Los Angeles-i- birtokot 1993-ban vásárolták meg, és azon 1997-ben készült el álomotthonuk, írja a wfmz.com.

Olaszos dizájn

A hét hálószobás hatalmas ház régi idők olaszos dizájnja alapján épült, melynek külső falait borostyán futja be.

Belépve tágas előtér tárulkozik a lakók elé, ebből nyílik több helyiség, így például egy professzionálisan felszerelt konyha, tágas nappali és családi reggeliző bár is.

Az álomházból nem hiányzik a szolárium, a tanácskozó terem, az emeleti részben pedig a fő lakosztály kandallóval, nagy káddal, gardróbbal és tökéletes panorámát kínáló erkéllyel.

A házat övező terület is csalogató: medence, gyógyvizes fürdő, teniszpályák kényeztetnek, és egy kétszintes vendégház szolgálja a látogató barátok, rokonok kényelmét.

Csendes hely sok hírességgel

Azok a hírességek, akik Hollywoodnál csendesebb életet keresnek, Pacific Palisades-on ilyenre találnak. Nem véletlen, hogy jelenleg is itteni ingatlantulajdonos többek között Brooke Shields , Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones, Adam Sandler, Billy Crystal, Kate Hudson és Steven Spielberg.

A The Wall Street Journal szerint  „Sugar” Ray Leonard és felesége kisebb birtokra és kisebb házra vágynak, ezért kínálják most eladásra az ingatlant. A pár 2019 végén 52 millió dollárért listázta a házat, de röviddel ezután levették az eladási listáról.

Most 46.5 millió dollárért kínálják.

Az eladó birtokról fotók IDE KATTINTVA találhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik