A New York-i Egyetem munkatársa, Patrick Sharkey szociológus professzor szerint eredménye jelentőséggel bír a bűnüldözési erőfeszítésekre és a standardizált tesztek megbízhatóságára nézve is.
A megállapítások magyarázatot adhatnak a fekete és a fehér gyerekek teszteredményeiben meglévő különbségek felére – véli a kutató. Mint hangsúlyozta, a közösségekben megtörténő bűnesetek, erőszakos események nem csupán az áldozatokat és a szemtanúkat érintik, hanem a közösségben élő valamennyi gyereket is.
Sharkey több mint hatezer Chicagóban lezajlott gyilkosság adatait gyűjtötte össze, valamint a környéken készült két felmérés eredményeit. A felmérések az itt élő családokra és gyerekekre terjedtek ki, és tartalmazták a gyerekek IQ-tesztjének pontszámait is. Az adatokat a kutató néhány háztömb pontossággal bontotta le és hasonlította össze.
Az amerikai népszámlálásoknál szokásos, mindkét irányban hat-tíz háztömböt befogó területet tekintette a szociológus egy adott környéknek, szomszédságnak. Mint Sharkey megállapította, ha egy gyerek szomszédságában gyilkosság történt egy adott héten belül, a gyerek intelligenciahányados-tesztjének pontszáma a standard eltérés körülbelül felével, azaz 7-8 ponttal lett alacsonyabb. Az IQ-tesztek átlageredménye a népességben 100 pont, standard eltérése 15 pont.
A kutató magyarázata szerint mindez egyezik azzal, amit a poszttraumás stressz hatásáról tudnak. “Az eredmények jelzik, hogy egy gyerek magával hordozhatja az erőszak terheit mindennapi életében és iskolai tevékenységében is” – emelte ki.
Sharkey vizsgálata szerint a pontszámot rontó hatás 7-9 nappal az esemény után enyészett el, egy erőszakkal zsúfolt területen azonban ez csupán rövid ideig tartó enyhülést nyújt.