Belföld

Férjét, anyósát, barátait palizta be egy magát mobilos üzletkötőnek kiadó nő

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás és több rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a 40 éves pécsi nővel szemben, aki férjét és annak baráti körét károsította meg csalásokkal, illetve anyósától még lopott is.

A nő és későbbi férje között 2017-ben alakult ki párkapcsolat. A nő az együttélésük kezdeti szakaszában elhitette a férfival, hogy az egyik mobilszolgáltatónál üzletkötőként dolgozik, és lehetősége van arra, hogy kedvezményes áron szerezzen be nagy értékű mobiltelefonokat, s elektronikai eszközöket.

A férfi a kedvező ajánlat miatt előleget fizetett az élettársának, majd a családi és baráti körében több embernek is gyanútlanul megemlítette, hogy a párja előleg kifizetése után szívesen segít nekik készülékhez jutni. A nő emellett még olyan családi rendezvényeket, mint a disznóvágás is arra használt fel, hogy tévedésbe ejtse a jelen lévő rokonokat és barátokat.

A nő rábeszélő készsége és a kedvező lehetőség miatt az ajánlat többüknek megtetszett, így a nő további öt személytől – köztük a későbbi anyósától – gyűjtött be előleget anélkül, hogy azokat teljesíteni tudta volna, mivel valójában soha nem dolgozott az egyik mobilszolgáltatónál sem.

A nő nemcsak csalással okozott kárt a családjának, de ellopta az anyósa laptopját is, amit később értékesített, majd a kapott vételárat elköltötte. Az asszony csalárdságai a férfival kötött házassága után, fokozatosan váltak világossá a családja előtt, ennek megtörténte után azonban az ekkor már válófélben lévő férje, és anyósa is feljelentést tett ellen a kaposvári rendőrségen.

A büntetett előéletű nőt korábban Szigetvári és a Siklósi Járásbíróság is elítélte olyan csalások miatt, amikor magát mobilszolgáltató üzletkötőjének kiadva csalt ki pénzt a sértettektől. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a jelenleg sikkasztás és csalás miatt kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetését töltő nővel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik