Spekuláció, az ilyesmitől pedig elhatárolódom – mondta némileg türelmetlenül Kóka János, amikor a Figyelő arról kérdezte: igaz-e az a városszerte közszájon forgó pletyka, miszerint utódjaként kabinetfőnökét, Kákosy Csabát látná szívesen a gazdasági miniszteri bársonyszékében.
A miniszter óvatos
Kóka óvatossága érthető, hiszen SZDSZ-elnökké választását követően nem sokkal már elszenvedett egy virtuális pofont, ráadásul éppen a saját pártjától. Molnár Lajos egészségügyi miniszter leköszönése után ugyanis az általa deklaráltan kiszemelt Erdős Attila orvos-közgazdász helyett a hírek szerint úgy került Horváth Ágnes az Egészségügyi Minisztérium élére, hogy a tárca addigi államtitkárának jelölését a Demszky Gábor-Fodor Gábor duó nyomta keresztül a párton.
Kóka ma óvatosabban nyilatkozik: „Nincs utódjelölt. Aki mást állít: az hazudik. Nevek ugyan vannak a fejemben, de erről anyámat beleértve sem beszélek senkinek – december közepéig legalábbis nem.”

A sor végén Kóka és Kákosy (Fotó: MTI)
Bár a miniszterutódlás részleteivel kapcsolatban Kóka János szűkszavú, a GKM folyosóin is azt beszélik, hogy a kabinetfőnök lehet a befutó. Az a Kákosy Csaba, aki a bennfentesek szerint az SZDSZ-elnökválasztási kampány, illetve a miniszter győzelme óta csendben, de biztosan cipeli a hátán a GKM-et, miközben az átmeneti időszak óta arccal és névvel Garamhegyi Ábel reprezentálja a tárcát. Ám míg utóbbi nevet nem annyira, Kákosyét állítólag már az SZDSZ is ízlelgeti.
Van, aki tárcacserét akar
Igaz, SZDSZ-közeli források állítják, akad, aki egészen más megoldásban gondolkodik. Úgy hírlik például, hogy Magyar Bálint nem pusztán koalíción belüli tárcacserére, hanem egyenesen saját korábbi minisztériu¬ma, az oktatási tárca visszaszerzésére játszik, s cserébe állítólag a GKM-et ajánlaná fel a szocialistáknak.
„Nincs ínyemre a minisztériumok újraelosztása, a tárcacserétől pedig határozottan elzárkózom” – kontrázott a Figyelőnek a pártelnök, nem sok esélyt hagyva párttársa feltételezett törekvéseinek. Sokan tudni vélik, hogy Kóka karakteres véleményének hátterében az áll: háttérbe vonulása után is meg kívánja őrizni a GKM feletti befolyását.
Ami a pártelnöki tisztért folytatott versenybeli ellenfelét, Fodor Gábort illeti, ő állítólag örülne Kákosy esetleges kinevezésének és Kóka visszavonulásának a kormányzati politikától. Ez esetben ugyanis Kóka meg tudná ugyan erősíteni párton belüli pozícióit vele szemben, neki viszont esélye nyílna arra, hogy a szabad demokraták legfajsúlyosabb minisztere legyen.
Kákosy előmenetele egyébként a párt más meghatározó emberei többségének sem lenne ellenére, igaz, e kör komfortérzetét mindenképpen növelné, ha a kabinetfőnök SZDSZ-színekben „focizna”, jelenlegi pártonkívülisége ugyanis többek szerint gyengítheti a szabad demokraták kormányon belüli állásait.
(A Figyelő csütörtöki számában olvasható Kákosy-portréból kiderül, hogy a jogász-politikus Újpest-drukker, iskolás korában elvállalta a balhékat, és több évet élt Párizsban. A lapnak nyilatkozók beszélnek Kákosy erényeiről és gyengeségeiről is.)
