Belföld

Nem kérdezték meg visszaléptetése előtt az MSZP volt elnökhelyettesét

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Az MSZP elnöksége kedden közleményben jelentette be, hogy felfüggeszti Molnár Gyula párttagságát, miután a volt pártelnök bejelentette, a Demokratikus Koalíció támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson, és ha győz jövőre, a DK frakciójába ül be az Országgyűlésben. Igaz, a 168.hu szerint a helyzet összetettebb, mert Tóth Bertalan MSZP-elnök, Karácsony Gergely a Párbeszédtől, valamint Gyurcsány Ferenc DK-elnök aláírt egy megállapodást arról, hogy Molnár a DK-t erősítheti a jövőben – az MSZP vezetése ezt egyelőre nem kommentálta.

A szocialisták elnöksége ugyanakkor azt is közölte, hogy visszaléptetik előválasztási jelöltjüket Baranya megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében, a komlói körzetben. A döntés azt a Szakács László országgyűlési képviselőt sújtja, aki korábban a párt elnökhelyettese volt, és Mesterházy Attila szövetségese az MSZP-ben.

Úgy tudjuk, az utóbbi napokban a pécsi városházán zajló személycserékkel összefüggésben kiderült, hogy akár a DK is beállna Szakács mögé az előválasztáson, a Gyurcsány párt körzetbeli jelöltje, Zag Gábor ugyanis épp most lett alpolgármester a megyszékhelyen. A dinamikusan változó helyzetről azonban az MSZP vezetése nem kért tájékoztatást a képviselőtől, hanem visszavonta a jelölését.

Szakács a 24.hu-nak azt mondta, meglepetéssel értesült a döntésről, mert az elnökségi ülés előtt nem keresték meg, így az álláspontját sem kérték ki. A politikus azt is mondta, egyelőre nem döntötte el, hogyan reagál a visszaléptetésre.

A körzetben az LMP a korábbi társelnökét, Keresztes László Lórántot indítja, márpedig az LMP beállt Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége mellé, így Szakács visszaléptetése akár afféle viszonzásnak is tekinthető. MSZP-s forrásaink szerint ugyanakkor a háttérben az áll, hogy tartanak attól, hogy Szakács – Molnár Gyulához hasonlóan – a DK támogatása esetén az ő frakciójukat választaná a szocialista képviselőcsoport helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik