A politikusok még egyszer átgondolják, mi is legyen a vizit- és a kórházi napidíjjal, s a résztvevők vélhetően még egyszer rábólintanak az egészségbiztosítási törvénytervezet elvi megállapodásából született módosító indítványokra. A szocialisták a törvényjavaslatban már megfogalmazott „puha” szöveg helyett – miszerint a pénztárak átvállalhatják a biztosítottak által fizetendő vizitdíjat és kórházi napidíjat – konkrétabb tételt kívánnának beilleszteni.
Az egyik elgondolás szerint a kasszák kötelesek lennének szabályzatot készíteni az összeg átvállalásáról, de van olyan elképzelés is, amely meghagyná a háziorvosoknak fizetett vizitdíjat, de eltörölné a kórházi napidíjat. Bár Tóth Károly visszavonta a két díj eltörlésére tett javaslatát, az már a szocialista képviselőcsoport hétfői ülésén elhangzott, hogy valamiféle megoldáson továbbra is töri a fejét az MSZP. A Fidesz egyébként egyetlenegy módosító indítványt nyújtott be a „pénztártörvényhez”; ebben megismétli: 2008. január 1-jével mindkét díj szűnjön meg.
